Hazarendelik a Budapesten tanuló örmény rendőröket

Vágólapra másolva!
Lengyel és orosz lapok is az azeri baltás gyilkos kiadatásával foglalkoznak kommentárjaikban: az egyik orosz napilap szerzője szerint Magyarország döntése hátterében jelentős okok állnak, míg a lengyel lapok szerint a magyar kormány hatalmas hibát követett el. Az örmény rendőrség közben úgy döntött: hazahívja tíz, Budapesten tanuló rendőrtisztjét, egy örmény zongorista pedig lemondta az október 23-ára tervezett budapesti koncerjét.
Vágólapra másolva!

Az Azeri News hírportál hétfőn arról írt, hogy az örmény rendőrség hazahívja azt a tíz örmény rendőrtisztet, aki Budapesten tanul. Az [origo] kérdésére a Belügyminisztérium azt közölte: jelenleg 16 örmény diák tanul a minisztérium Nemzetközi Oktatási Központjában (ILEA). Az nem derült ki a tárca válaszából, hogy hazarendelték-e a diákokat, annyit írtak, hogy két héte érkeztek Magyarországra egy nyolchetes kurzusra, és hamarosan elhagyják az oktatási központot.

"Az örmény rendőrség küldöttsége a kialakult körülményekre való tekintettel nem maradhat annak az országnak a területén, amely elutasította az ítéletet, és üzletet kötött az azerbajdzsáni hatóságokkal" - írta Vlagyimir Gaszparján, az örmény rendőrség parancsnoka az Egyesült Államok jereváni nagykövetének küldött levelében.

Hajk Melikján, a fiatal zongorista nemzedék egyik nemzetközileg legelismertebb tagja lemondta október 23-ra Budapestre, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemre tervezett, magyar és örmény zeneszerzők műveiből összeállított koncertjét - jelentette a panarmenian.net internetes hírportál.

Menedzsere szerint a művész sértőnek tartja a magyar hatóságok örmény néppel szembeni méltatlan és lealacsonyító lépéseit, és úgy érzi, nem lenne képes méltón, a tőle megszokott színvonalon szerepelni Budapesten, ahol Bartók Béla, Ligeti György, Kurtág György, Farkas Ferenc, illetve Tigran Manszurján, Arno Babadzsanján és Aram Hacsaturján műveit akarta játszani. Melikján megváltoztatta novemberi jereváni fellépésének kizárólag magyar szerzők műveiből álló programját is. Az eredetileg tervezettek helyett valószínűleg amerikai műveket fog játszani.

Nagyon komoly okok vezethettek Ramil Safarov azeri tiszt kiadatásához - írta hétfői kommentárjában a Nyezaviszimaja Gazeta orosz napilap. A Safarov szabadságának ára címmel megjelent írás szerzője úgy vélte: igen jelentős okok állhatnak annak hátterében, hogy a magyar hatóságok ilyen lépésre szánták el magukat, nem számolva a hazai ellenzék, valamint a Nyugat élesen negatív reagálásával és a nemzetközi szinten hatékonyan lobbizó, a világ számos országában élő örmény diaszpóra valószínűsíthető tiltakozásával.

"Ilham Alijev azeri államfő megmutatta, hogy nincs szüksége senkire, és demonstrálta, hogy egyes kérdésekben kész a nemzetközi közösségre tekintet nélkül cselekedni" - értékelte a lap az azeri katonatiszt kegyelemben részesítését és szabadon engedését. "Azerbajdzsán vezetésének - amely az ellenzék aktivizálódása miatt kezdi kissé kényelmetlenül érezni magát - a jövő évi választások előtt nem rossz adu került a kezébe a lakosság nacionalista szellemiségű részével való játszmában"- írta a kommentátor.

A Rzeczpospolita lengyel napilap hétfői száma szerint Magyarországnak az azeri baltás gyilkos kiadatása miatt problémái lehetnek az elsősorban az Egyesült Államokban és Franciaországban befolyásos nemzetközi örmény lobbival. A lengyel lap Sztepán Grigoriján volt diplomatát, a jereváni Globalizációs és Fejlődési Központ vezetőjét is megszólaltatta, aki szerint "Magyarország hatalmas hibát követett el", mert "formálisan joga volt a kiadatáshoz", de nem volt előrelátó a döntés következményeinek ügyében.