Orbán: Mi jók vagyunk, a világ rossz

Vágólapra másolva!
Magyarország stabilan áll a lábán, és csak az Európai Unió válsága miatt van szükségünk az IMF segítésére - mondta Orbán Viktor a parlament őszi ülésszakának nyitónapján. Orbán azt ígéri, csak olyan megállapodást fog elfogadni, amely támogatja a munkahelyvédelmi akciótervet. A miniszterelnök az IMF-megállapodáson kívül az ősz nagy feladatai közé sorolta a rendőrség és a választási rendszer átalakítását, valamint az új polgári törvénykönyv elfogadását is.
Vágólapra másolva!

Az eurózóna rossz bőrben van, a válság nem enyhül, Magyarországnak pedig meg kell védenie magát attól a válságtól, amit nem ő okozott - mondta Orbán Viktor hétfőn a parlament őszi ülésszakának nyitónapján napirend előtti felszólalásában. Orbán az őszi feladatokról beszélt a parlamentnek, és a kormány előtt álló IMF-megállapodásról azt mondta, hogy erre az Európai Unió miatt van szükségünk. "Magyarország stabil lábakon áll, mi meg tudjuk oldani a problémáinkat, Magyarországnak Európa miatt kell megállapodnia" - mondta.

A kormányfő azt mondta, hogy az ország kereke most forog, ezért az országnak nincs szüksége egy MSZP-típusú IMF-megállapodásra. Orbán azt ígérte, hogy a kormány olyan megoldási javaslatot fog kidolgozni, melynek alapja a munkahelyvédelmi akcióterv támogatása lesz, mert Magyarországnak csak olyan megállapodás jó, amely munkahelyeket teremt. A miniszterelnök szerint a kormány a következő ülésén kezdi el kidolgozni az IMF-nek szánt javaslatát, mégpedig azzal, hogy levonják a 2008-as rossz megállapodás tapasztalatait.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy a családi adórendszert kibővítik, és legkésőbb 2014. január 1-jén be is vezetik, a KDNP által majdan kidolgozandó javaslat szerint. Szerinte a cél továbbra is az, hogy az ország kikerüljön az adósságcsapdából, és ragaszkodnak ahhoz is, hogy az emberek a szociális segélyekért dolgozzanak meg.

Árrobbanásra készül a kormány

A feladat nem kevés, az idő szűkös, de a munkát el fogjuk végezni - vezette fel Orbán a parlamentre váró feladatok felsorolását. Elsőként említette a választási rendszer átalakítását, amit azzal indokolt, hogy "a magyar világnemzet lett", ezért olyan rendszerre van szükség, amely kiaknázza az ebben rejlő lehetőségeket.

A kormánynak új alkotmányos rendet kell létrehoznia - mondta Orbán, aki szerint ezt a munkát az új alaptörvény és az új büntető törvénykönyv elfogadásával már elkezdték, ősszel pedig az új polgári törvénykönyvvel, a választási és az igazságügyi reformmal folytatják majd. Az új rendszert építi Orbán szerint a rendőrség átszervezése is, amely hamarosan befejeződik. A kormány tovább folytatja az egészségügy és az oktatás átszervezését is. "Most sem ígérhetem, hogy év végre olyan államunk lesz, ami megfelel a magyar igényeknek, de a következő tanév kezdetére a végére érünk a feladatnak" - mondta.

Orbán szerint hiába tett sokat a kormány ez elmúlt két évben azért, hogy megvédje az embereket az uzsorakamatoktól és a bankok pénzügyi visszaéléseitől, még mindig sok az ilyen panasz, ezért külföldi mintára fel fogják állítani a pénzügyi ombudsman intézményét.

"Nem vagyunk éppen a szerencse kegyeltjei: súlyos válság alakul ki a mezőgazdaságban" - mondta Orbán. A miniszterelnök szerint ez már tavasszal élelmiszer-árrobbanáshoz vezethet, amire egy új munkacsoport fogja felkészíteni az országot.

Orbán beszédét a Jobbik "kommunikációs trükknek", az LMP "mesedélutánnak" nevezte, az MSZP pedig azt a levelet kérte számon a miniszterelnökön, amely az IMF követeléseit tartalmazza. Orbán viszontválaszában azt mondta: az IMF ugyanazt kéri most a kormánytól, mint amit 2008-ban az MSZP-től kért: bár most "mások a számok", de megszorításokat és a költségvetés kiadási oldalának korrekcióját szeretnék elérni. A pontos feltételekért az IMF-hez irányította az ellenzéket, mert, mondta, ő nem adhat ki olyan dokumentumot, amit nem ő írt.