Két hétre is kivásárolhatja az állam a védelmi szolgálatosokat

polgári védelem, katasztrófa védelem
Vágólapra másolva!
Súlyos katasztrófa esetén akár 15 napra is behívható bárki katasztrófavédelmi szolgálatra, de gyakorlatozásra, elméleti oktatásra is kötelezhető az, aki alkalmas a feladatra. Minden középkorú férfi és nő számíthat arra, hogy az önkormányzat megkeresi. Az állam nemcsak megdolgoztatja, de meg is fizeti a munkára fogott embereket.
Vágólapra másolva!

Ön nem 18 év alatti vagy nyugdíjas? Nincs legalább három 14 év alatti gyereke, nem kisgyerekes elvált szülő, rokkant vagy kripli? Nem országgyűlési vagy EP-képviselő, rendőr, katona, adóellenőr, pap, lelkész vagy rabbi? Akkor hamarosan számíthat arra, hogy kap egy levelet polgármesterétől, hogy adja meg szakképzettségét, foglalkozását, munkahelyét, hogy ezeknek megfelelően osszák be polgári védelmi szolgálatra. Vagy már kapott is ilyet?

Ezután már bármikor behívhatják katasztrófavédelmi oktatásra vagy gyakorlatra, hogy ha szükséges, segítse a települését bármilyen ipari és természeti katasztrófa esetén. Erről a katasztrófavédelemről szóló törvény tavalyi módosítása rendelkezik, amelybe beleépítették a kormány két éve felvázolt katasztrófavédelmi koncepcióját.

A koncepció, arra hivatkozva, hogy megnőtt a természeti és ökológiai katasztrófák száma, illetve "összetettebbé és ellenőrizhetetlenebbé váltak a civilizációs veszélyforrások", "az állam szerepvállalásának növelésével" garantálja a lakosság életének és vagyonának biztonságát, és az ország működőképességének fenntartását.

Ennek érdekében többek között államosították a tűzoltóságokat, és bevezették a kötelező polgári védelmi szolgálatot, vagyis lehetővé tették a katasztrófával érintett lakosság egy részének besorozását, hogy a védelmi munkálatokból kivegyék a részüket. Ennek keretében küldött ki a héten a főváros 11. kerületének önkormányzata 1500 embernek a szolgálathoz csatlakozásra való felhívást, illetve adatlapot.

Az újbudai önkormányzat az [origo] érdeklődésére közölte, hogy törvényben előírt kötelezettségét teljesítette a dokumentum kiküldésével, amelyet 1500 helyi lakosnak - elsősorban 30-40 év közötti férfiaknak - postáztak ki válaszborítékkal. A címzetteket a népesség-nyilvántartási adatok alapján, a törvény által meghatározott korcsoportban "véletlen-választó generátor" segítségével választották ki, a beérkező válaszokat a katasztrófavédelem illetékeseinek adják át.

Forrás: MTI/Mészáros János

Az adatlapon a személyi adatok mellett az érintettek esetleges mentességének okait és annak igazolását, illetve szakképesítését, foglalkozását és munkahelyi adatait kérik. A 15 napon belül nem reagálókat szabálysértési bírsággal fenyegetik.

A védelmi szolgálatra kötelezetteket a törvény szerint egy évben legfeljebb 40 óra kiképzésre és 72 óra gyakorlatra lehet berendelni, és el kell őket látni egyenruhával, védő- és egyéb felszereléssel, munkaeszközökkel. Fényképes igazolványt is kapnak. Jár nekik távolléti díj aminek alapja a személyi alapbérük, költségtérítés, és mentesülhetnek a helyi adó alól. A gyakorlaton és a kiképzésen kötelező megjelenni, de lehet halasztást vagy felmentést kérni alóla. Esküt is tenni kell, amelyet "egyéni meggyőződése szerint" mindenki "Isten engem úgy segéljen!" kiáltással zárhat.

Az érintetteknek az azonnali beavatkozást igénylő mentési munkálatokban kötelezően részt kell venniük, és katasztrófa megelőzése érdekében ideiglenes szolgálatra oszthatják be őket. Ez egyhuzamban legfeljebb 15 napig tarthat. Korlátozatlan időtartamra is berendelhetik őket, de csakis rendkívüli vagy szükségállapot idején. A berendeltek felmentést kapnak a munkahelyükön esedékes munkavégzés alól, az adott időszakra munkajogi védelmet élveznek, és távolléti díjat kapnak. Költségeiket az állam állja.