Előzetesbe került az abonyi gyerekgyilkos

Vágólapra másolva!
A férfi eddig nem volt kihallgatható állapotban, ezért előzetesbe sem tudták helyezni. Az ügyészség azért rendelte el az intézkedést, mert tartani lehet a szökéstől.
Vágólapra másolva!

Elrendelte az előzetes letartóztatását a bíróság pénteken annak a férfinak, aki augusztus végén abonyi otthonukban megölte kislányát, majd öngyilkosságot kísérelt meg - tájékoztatta a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-t. A végzés nem jogerős, mert a védő fellebbezést nyújtott be. A döntést azután hozta meg a baleseti intézet kórtermében a bíróság, hogy a 43 éves férfi, állapotának javulása miatt, kihallgathatóvá vált.

A bíróság azért rendelte el az előzetes letartóztatást, mert tartani lehet a szökéstől, illetve a bűnismétléstől. A szóvivő szerint a férfit elfogását követően egyszer már ki tudták hallgatni, akkor beismerte tettét, ezt követően azonban az orvosok mesterséges altatásba helyezték, amelyből a napokban ébresztették fel. A férfit a tököli büntetés-végrehajtási intézetbe szállítják, ahol folytatják a kezelését.

A gyanú szerint a 43 éves férfi augusztus 27-én hajnalban lelőtte lányát abonyi otthonukban, majd magával is végezni akart; súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba. A mentőket az éjjeli műszakból hazaérkező anya értesítette. A férfi kórtermét rendőrök őrizték, előzetes letartóztatást csak azután lehetett elrendelni, hogy kihallgatható állapotba került.