Álmentő vitte a betegeket a János kórházba

Vágólapra másolva!
Elképzelhető, hogy zsebre dolgozott az az álmentős, aki egy egyesület mentőautójával vitte a betegeket a János-kórházba, amíg ki nem tiltották onnan.
Vágólapra másolva!

Hozta-vitte a betegeket egy álmentő a János-kórházba, amíg a kórház közelmúltban kinevezett főigazgatója ki nem tiltotta onnan - írja a Blikk kedden. Az álmentőkocsi ügyében vizsgálatot indított az Országos Tisztifőorvosi Hivatal.

A lap szerint a rohamkocsi oldalán a Készenléti Szolgálatok Pesthidegkúti Egyesületének emblémája látható. Ennek a szervezetnek azonban a Országos Tisztifőorvosi Hivatal nem adott mentési, illetve betegszállítási engedélyt - közölte az ÁNTSZ.

"Az egyesület az autó üzembentartója. A járművet egyetlen tagunk vezetheti, magáncélra nem lehet használni. Ha valaki mégis ezt tette, annak következményei lesznek" - közölte a Készenléti Szolgálatok Pesthidegkúti Egyesületének elnöke, Kelemen Zsolt.

A betegszállítás költségeit fizeti a társadalombiztosítás, de a kocsikra nagyon sokat kell várni. Külön díjért hamarabb jönnek, távolságtól függően Budapesten 3-10 ezer forint a tarifa a Blikk szerint.