Tűzgyújtási tilalmat rendeltek el több megyében

Vágólapra másolva!
Négy megyében is tűzgyújtási tilalmat rendeltek a rendkívüli meleg és a szárazság miatt. Tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken is.
Vágólapra másolva!

A rendkívüli meleg és szárazság miatt már több megyében tűzgyújtási tilalom lépett érvénybe - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden. A hirtelen nappali felmelegedés és a csapadékmentes, száraz időjárás miatt több megyében fokozott tűzveszély alakult ki, ezért az illetékes kormányhivatalok az erdőkre, fásításokra, valamint az erdőterületek és fásítások határától számított kétszáz méteren belüli területre - átmeneti időre, visszavonásig - több megyében is tűzgyújtási tilalmat rendeltek el.

A közlemény szerint Bács-Kiskun, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megye teljes területén már korábban elrendelték a tilalmat. Kedden azonban Zala megye több településén is - Zalaszántó, Balatongyörök, Gyenesdiás, Rezi, Vállus, Várvölgy, Vonyarcvashegy, Cserszegtomaj, Keszthely - életbe lépett a korlátozás.

A tilalom idején tilos a tűzgyújtás a kijelölt tűzrakó helyeken is, valamint a közút és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag- és gazégetést is. A kormányhivatalok vezetői felhívták továbbá a közúton és vasúton utazók, az erdőben kirándulók, a mezőgazdasági területeken dolgozók figyelmét, hogy az égő cigarettát ne dobják el, mert ez fokozott tűzveszéllyel jár.