"Méltó és elrettentő büntetést" kért a Pécsen meggyilkolt Bándy Kata gyilkosára Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, aki a lány hétfői szekszárdi temetésén a kormány nevében búcsúztatta a júllius 8-án megölt rendőrségi pszichológust.
A közel hétszáz összegyűlt gyászoló előtt Balog Zoltán azt mondta: el kívánják rettenti azokat, akik nem hajlandók és nem képesek tetteik súlyát mérlegelni, indulataikat megfékezni. "Ugyanakkor olyan családokat és iskolákat szeretnénk erősíteni, ahol a nevelés és a szigor nem engedi az erőszakot" - tette hozzá.
Balog Zoltán azt mondta, hogy ami Bándy Katával történt, bárhol és bármikor megtörténhet. "Ebbe mi nem törődhetünk bele" - fogalmazott a miniszter.
A rendőrség és a Belügyminisztérium nevében Heresznyei Zsuzsanna alezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság humánigazgatási szolgálatának vezetője búcsúzott a fiatal pszichológustól, szelíd humanistának nevezte, akit az isten is segíteni teremtett.
A római katolikus szertartáson a szekszárdi születésű áldozat halálát Sebestyén Molnár Árpád lelkész értelmetlennek és igazságtalannak nevezte.
A ravatalnál a család és a hozzátartozók mellett egy-egy szál virággal munkatársak, barátok, ismerősök rótták le kegyeletüket.
A fiatal nőt július 8-án hajnalban ölték meg Pécsett, holttestét július 11-én találták meg. A gyilkossággal a július 15-én, menekülés közben elfogott 26 éves P. Lászlót gyanúsítja a rendőrség.
Bándy Katát Pintér Sándor belügyminiszter a közszolgálat halottjának nyilvánította.