Multicégek segítségével mentenék a BKV-t

Vágólapra másolva!
A nagy multicégek fizethetik a legtöbbet a dugódíj utódjaként emlegetett közművezeték-adó esetén. Az adó hatálya alá tartoznának a víz- és csatornavezetékek, a gázvezetékek és más föld alatti vezetékek is.
Vágólapra másolva!

Elsősorban a nagy multinacionális cégektől számítana jelentős bevételre az állam a BKV megmentésénél felvetődött közművezeték-adóból - írta szerdai számában a Magyar Nemzet fideszes forrásokra hivatkozva.

A lap beszámolója szerint a nagy önkormányzati szolgáltatókon túl a távközlési társaságoknak és a televíziós, internetes, telefonos kábelszolgáltatóknak kellene majd a terhet viselniük. Az adó hatálya alá tartoznának a víz- és csatornavezetékek, a gázvezetékek és más föld alatti vezetékek is.

Kormánypárti képviselők szerint sem a közműcégek, sem a közterületek alatti földet ingyen használó multik nem fogják áthárítani a lakosságra a terheket, mert így is elég nagy a piaci verseny. Az önkormányzati társaságok közül Budapesten érintett lehet a Főtáv, a heteken belül városi tulajdonba visszakerülő Fővárosi Vízművek, a jelentős részben francia kézben lévő Fővárosi Csatornázási Művek, a szintén vegyes tulajdonú Fővárosi Gázművek, illetve az állam által a kilencvenes években privatizált Budapesti Elektromos Művek - írja a Magyar Nemzet.