Gázóracsalókat fogtak Hajdú-Biharban

Vágólapra másolva!
Három korábban a gázműveknél dolgozó férfi manipulált több gázórát Hajdú-Bihar megyében. A csoport ellen bűnszövetségben elkövetett bélyeghamisítás vádjával nyomoznak, miután feltörték a gázórák hitelesítő bélyegét, és visszatekerték az órákat.
Vágólapra másolva!

Öt embert gyanúsít a rendőrség azzal, hogy főleg Hajdú-Bihar megyében gázórák manipulálásával okoztak kárt a szolgáltató cégnek. A rendőrség az egyéves nyomozás után több fogyasztó ellen is eljárást indított.

Cseh Zsolt rendőr őrnagy, a megyei rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának alosztályvezetője szerdai debreceni sajtótájékoztatóján elmondta: a csoport három tagja korábban gázipari szakemberként dolgozott, míg egy-egy ember a "megrendeléseket" szerezte nekik megyeszerte, de Szabolcsból és Borsodból is voltak megbízóik. A csoport ellen bűnszövetségben elkövetett bélyeghamisítás vádjával nyomoznak, hiszen a gázórák hitelesítő bélyegét kellett feltörniük az óra visszaforgatásához.