Vágólapra másolva!
P. Zoltán két éve ittasan, kábítószer hatása alatt vezette a BMW-jét, és a Keleti pályaudvarnál halálra gázolta az őt megállítani próbáló rendőr zászlóst, majd továbbhajtott.
Vágólapra másolva!

Hivatalos személy ellen elkövetett emberölés és más bűncselekmények miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékhez P. Zoltán ellen a Központi Nyomozó Főügyészség. P. Zoltán ellen az emberölés mellett hivatalos személy elleni erőszak bűntette, közúti veszélyeztetés bűntette, segítségnyújtás elmulasztásának bűntette, rongálás vétsége és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emeltek vádat.

A férfi két éve ittasan, kábítószer hatása alatt vezette a BMW-jét, és a Keleti pályaudvarnál halálra gázolta az őt megállítani próbáló rendőr zászlóst, majd tovább hajtott. A főügyészség a vádiratában életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A bűncselekmény tárgya miatt az ügy kiemelt jelentőségűnek minősül, ezért az eljárást soron kívül kell lefolytatni - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

A vádirat szerint P. Zoltán 2010. július 23-án 14 óra 15 perc körüli időben az általa vezetett BMW-vel ittasan és kábítószertől befolyásolt bódult állapotban közlekedett Budapesten, a Thököly úton, a Róna utca felől a Nagy Lajos király útja irányába. A Bosnyák térhez érve P. Zoltán a piros lámpa ellenére nagy sebességgel áthaladt a Nagy Lajos király útja és Thököly út kereszteződésén. Ekkor két rendőr üldözőbe vette P. Zoltán kocsiját, majd a Csömöri út és Miskolci út kereszteződésében mellé hajtottak, és felszólították, hogy álljon félre.

P. Zoltán erre közölte, hogy: "Kapjatok el, ha tudtok!", majd menekülőre fogta, eközben több közlekedési szabályt megsértett, civil és rendőr gépjárművezetők, utasok, gyalogosok, illetve az autó hátsó ülésén helyet foglaló élettársa életét és testi épségét is veszélybe sodorta, több járművet megrongált.

P. Zoltánt a Thököly úton már több rendőrautó üldözte. A vádlott ezután a Baross téri építkezések miatt részlegesen elzárt útszakaszra hajtott, ahol a BMW-jével kisodródott, és nekiütközött a kerítésnek. A vádlottat üldöző egyik rendőrautó ekkor elölről, a Rákóczi út felé elzárta a menekülés útját. Ebben az autóban ült R. Dusán rendőr zászlós, akit később a vádlott halálra gázolt. A vádlottat üldöző másik szolgálati autó P. Zoltán hátrafelé történő menekülését zárta el.

Amikor a hátratekintő P. Zoltán észrevette, hogy R. Dusán közvetlenül a kocsija mögött halad, kormányát jobbra tekerve hirtelen, kipörgő kerekekkel, nagy sebességgel tolatni kezdett, hogy a helyszínt elhagyja. A vádlott a tolatás közben fellökte R. Dusánt, majd kíméletlenül még egyszer átment a rendőr mellkasán, majd tovább menekült. R. Dusán belehalt sérüléseibe.
A menekülő P. Zoltánt ezután tovább üldözték, a férfi többször szándékosan nekikormányozta a gépkocsiját a szolgálati gépjárműveknek, ezzel vészfékezésre kényszerítette a rendőröket. Végül P. Zoltánt a kocsija meghibásodása miatt sikerült a Gubacsi úton megállítani és feltartóztatni.

Tudósításunkat az esetről itt olvashatja.