Állon vágták a Gyurcsány-rajongó ügyvédet

Vágólapra másolva!
Dániel Péter ügyvédet megütötte a Gój motorosok nevű szervezet vezetője azon a peren, amelyet Wittner Mária indított az ügyvéd ellen rágalmazás miatt.
Vágólapra másolva!

Bántalmazta Dániel Péter ügyvédet a gój motorosok vezetője, Mészáros Imre szerdán a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság épületében - írja az Atv.hu online hírportál.

Az oldal szerint az ügyvéd a Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő ellen elkövetett rágalmazás miatti perére érkezett a bíróságra, ott "verbálisan inzultáltak, gyalázták, zsidózták", majd a gój motorosok vezetője ököllel állon vágta. Dániel azt mondta a portálnak, hogy mentőt kellett hozzá hívni, injekciót kapott, majd kórházba ment, hogy látleletet vetessen fel.

Mészáros Imre a portálnak azt mondta: az ügyvéd "gyors léptekkel" indult feléje a bíróság folyosóján, majd "emelt hangon vitába szállt" vele, ezután ő a "testközelbe érő Dánielt nyitott tenyérrel, állánál érintve eltolta magától".

Dániel Péter tavaly októberben egy internetes bejegyzésében azt írta Wittnerről, hogy egy "primitív, köztörvényes, randalírozó és lincselő prosti". Szavait egy olyan fotóra hivatkozva próbálta alátámasztani, amelyről kiderült, nem is Wittner Mária látható rajta. Az ügyvéd később elnézést kért, de a képviselő rágalmazási pert indított ellene.

Az ügyvéd gyakran megjelent politikai rendezvényeken, és több nyilatkozatában is kinyilvánította rokonszenvét és támogatását Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnök irányában (például itt).

Dániel korábban a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága egyik épületében kaszinótojást dobott a falra kifüggesztett nemzeti együttműködés nyilatkozatára, májusban pedig a gyanú szerint vörös festékkel öntötte le a Somogy megyei Kerekiben Horthy Miklós szobrát.