A páncélszekrényt is elvitték a betörők

Vágólapra másolva!
Négy férfi elvitt egy páncélszekrényt Tamási egyik vállalkozásából. A rendőrök meglátták, amint a kazettát ki akarták nyitni, három férfi elmenekült, egyet elfogtak.
Vágólapra másolva!

Páncélkazettástul vittek el több millió forintot szombat hajnalban egy cég telephelyéről Tamásiban - közölte a városi rendőrkapitányság hozzátéve, hogy egy gyanúsítottat elfogtak.

A betöréses lopással gyanúsított négy férfi terepjáróval a Tolna megyei Újireg és Nagykónyi között egy dűlőúton akarta az ellopott páncélkazettát felnyitni, és a bűncselekmény nyomait eltüntetni, de a helyszín közelében szolgálatot teljesítő rendőrök észrevették őket.

A csoport tagjai közül hárman elmenekültek, a férfiakat egy rendőrségi helikopter is kereste, sikertelenül. A rendőrök megtalálták a páncélkazettát, a pénzt azonban elvitték belőle. A három, szökésben lévő férfi ellen országos körözést adtak ki.