13 embert állítottak elő a Hungaroringen

Vágólapra másolva!
A Hungaroring területéről szombaton összesen tizenhárom embert állítottak elő, köztük ötöt tiltott kéjelgés, hármat szabálysértés, egyet okirattal való visszaélés miatt.
Vágólapra másolva!

Tizenhárom embert állítottak elő szombaton a Hungaroring területén - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Egy férfit okirattal visszaélés gyanúja miatt állítottak elő Mogyoródon. Tiltott kéjelgés miatt öt nővel szemben intézkedtek, közülük hármat szabálysértési őrizetbe vett a rendőrség, ketten pedig 10-10 ezer forint helyszíni bírságot fizettek.

Egy férfinak 30 ezer forint bírságot kellett fizetnie, mert "igénybe vette az egyik hölgy szolgáltatásait". Egy másik férfit pedig azért bírságoltak meg 50 ezer forintra, mert ellenállt a rendőri intézkedésnek.

Szabálysértési feljelentést öt esetben tettek, helyszíni bírságot pedig 28 emberrel szemben, több mint 500 ezer forint értékben szabtak ki a rendőrök. Ugyanakkor szombaton sem gépkocsilopás, sem autófeltörés nem történt a Hungaroring területén.

Itt folyamatosan követheti a Forma-1 Magyar Nagydíj eseményeit.