Kiegyezett a BKV a szakszervezetekkel

Vágólapra másolva!
Sikerült megállapodnia az új kollektív szerződésről a BKV vezetőinek és a szakszervezeteknek. A dolgozók havi 5000 forint étkezési utalványt kapnak, és két családtagjuk lesz jogosult ingyenes utazásra.
Vágólapra másolva!

Megállapodott a BKV vezetősége a szakszervezetekkel a július 1-jétől érvényes új kollektív szerződésről, a dokumentumot már jóvá is hagyták - közölte a Főpolgármesteri Hivatal kommunikációs igazgatója szombaton. Szűcs Somlyó Mária közleménye szerint az új kollektív szerződés határozatlan időre szól, és biztosítja a "BKV közszolgáltatási kötelességének teljesítését, a feszes gazdálkodási célkitűzéseknek megfelelően", és 5 milliárd forintos megtakarítás érhető el vele.

A megállapodás részeként a dolgozókat és két családtagjukat utazási igazolvány, valamint év végéig havi 5000 forintnyi Erzsébet-utalvány illeti meg, amelyet a munkarend belső átdolgozásával elérhető megtakarítás fedez - írta a kommunikációs vezető.

Közölte: a korábbi kollektív szerződés nem állt összhangban a júliustól hatályos munka törvénykönyvével, illetve olyan rendelkezéseket tartalmazott, amelyek a BKV "kiélezett" anyagi helyzete, a működés finanszírozásának hiánya miatt nem voltak fenntarthatók.

A tárgyalások péntek esti sikeres lezárása és az érdekképviseletekkel való megállapodás Tarlós István főpolgármester kiemelt célkitűzése volt. A tárgyalások a főpolgármester megbízásából Szeneczey Balázs főpolgármesteri kabinetfőnök, Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója és Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója vezetésével zárultak le - áll a közleményben.