Veszélyes por szóródott az útra Fejér megyében

Vágólapra másolva!
Teljes útzár van érvényben a Fejér megyei Nagyvenyimnél a 6219-es számú főúton, ahol veszélyes anyag szóródott az úttestre.
Vágólapra másolva!

Egy pótkocsis teherautó Mezőfalváról Dunaújváros felé tartott, amikor a pótkocsin lévő konténer biztonsági zárszerkezete eddig ismeretlen okból kinyílt. Nagyvenyim belterületén mintegy 800 méteres szakaszon 10-15 darab, egyenként negyedkilós tégely hullott az útra, amelyekből mefenpir-dietil szóródott szét.

A szóvivő hangsúlyozta, környezetre veszélyes anyagról van szó, ezért a Magyar Honvédség speciális egységei a helyszínen végzik a por összegyűjtését, majd elszállítják azt. A munkálatok idejére a lakosságot nem kellett kitelepíteni. A megyei katasztrófavédelem műveleti szolgálata és a dunaújvárosi hivatásos tűzoltók megpróbálták a zárat megjavítani, de ez nem sikerült, a teherautó rendőri kísérettel visszafordult Mezőfalvára.

A szállítás idejére a 6219-es számú főutat Nagyvenyim és Mezőfalva között teljes egészében lezárták.