Román ellenségeskedésre figyelmeztetett Orbán

Vágólapra másolva!
A miniszterelnök pénteken kijelentette, hogy aggódik a romániai fejlemények miatt, és összefogásra szólította fel a romániai magyarokat. Azt mondta, új helyzet van a keleti határon, és a dolgok az ellenségeskedés irányába is elmehetnek.
Vágólapra másolva!

"Új helyzet van Magyarország keleti határainál magyarügyben" - jelentette ki péntek reggel a Kossuth rádiónak adott interjújában Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint ugyanis az új román kormány magyarokat érintő első intézkedései aggodalomra adnak okot.

Ioan Mang román oktatási miniszter csütörtökön jelentette be, hogy nem tartja szükségesnek a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) önálló magyar karának fenntartását, és az azt megalapító kormányhatározat visszavonását javasolja. Az új román kormány képviselői kijelentették azt is, hogy a választási rendszerben szakítanának az arányos képviselet elvével, és tisztán egyéni választókerületes parlamenti választási rendszert alakítanak ki, a román parlamentben 2005 óta elakadt kisebbségi törvényt pedig a kisebbségek kulturális autonómiájának fejezete nélkül kívánják elfogadtatni.

Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön azt nyilatkozta, hogy a román választójogi törvényre és a kisebbségi törvényre vonatkozó bukaresti megnyilvánulások aggodalomra adnak okot. Orbán pénteki interjújában közölte: osztja ezeket az aggodalmakat. Az új helyzetben a kormányfő szerint össze kell fognia a romániai magyar politikai szervezeteknek, hogy együttes erővel tudják képviselni a magyarság érdekeit.

Orbán arra is utalt, hogy az új helyzet magában rejti az ellenségeskedés kiújulásának lehetőségét. "Európának figyelnie kell, nehogy itt, a közép-európai térségben hirtelen nemzeti ellenségeskedések irányába forduljon az élet" - fogalmazott a miniszterelnök.

Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt