Vágólapra másolva!
A menetiránnyal szemben hajtott, ezért ötvenezer forintos pénzbírságra büntették Balsai István alkotmánybíró sofőrjét.
Vágólapra másolva!

Ötvenezer forint közigazgatási bírsággal sújtották az egyik alkotmánybíró szolgálati autóját vezető sofőrt, amiért egy budai, egyirányú utcában a forgalommal szemben közlekedett - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Makula György szerint a rendőrség a közigazgatási eljárás keretében megállapította, hogy az Alkotmánybíróság egyik szolgálati autója kedden, az I. kerületi Donáti utcában a kötelező haladási iránnyal szemben, szabálytalanul közlekedett; a járműben utasként tartózkodott Balsai István alkotmánybíró is.

Az őrnagy tájékoztatása szerint az érintett gépkocsivezető elismerte felelősségét, az elkövetett szabályszegésért a BRFK I. kerületi rendőrkapitánysága ötvenezer forint közigazgatási bírsággal sújtotta.

A közlekedési szabálysértésről szerdán Szarvas Koppány Bendegúz, a Demokratikus Koalíció - Ifjú Demokraták elnöke sajtótájékoztatón számolt be az Alkotmánybíróság Donáti utcai épülete előtt, bemutatva az esetről általuk készített fotókat is.

A rendőrség szintén csütörtökön tudatta, hogy fegyelmi eljárásban harmincezer forintos pénzbírsággal sújtották a belügyminiszter szolgálati autójának sofőrjét, mert a hét elején jogosulatlanul használta a képviselői irodaház előtti parkoló egyik, mozgássérültek számára fenntartott helyét.