Mentés közben ütöttek el egy mentőst

Vágólapra másolva!
Éppen infúziót adott egy sérültnek a mentőszolgálat egyik dolgozója a budai alsó rakparton, amikor lefékezett mellette egy autós. A sofőr úgy indult tovább, hogy a mentőst elsodorta.
Vágólapra másolva!

Egy sérült ellátása közben elgázoltak egy mentődolgozót Budapesten - közölte az Országos Mentőszolgálat.

A szolgálat tájékoztatása szerint a mentőket péntek délután balesethez riasztották a budai alsó rakpartra. A sérültet hordágyra fektették, majd a mentősofőr a kocsi mellett állva éppen az infúzió összeszerelésében segített, amikor egy személyautó a feltorlódott kocsisort kikerülve előbb lefékezett mellette, majd gázt adva úgy hajtott el, hogy közben elsodorta a mentőst.

A mentődolgozó az ütéstől elejtette az infúziót, miután megvizsgálták, kiderült, hogy medencetáji zúzódást szenvedett. Az ügyben rendőrségi eljárás indult.

Az egészségügyért felelős államtitkárság kezdeményezésére, 2010 végén módosították az egészségügyről szóló törvényt, amelynek értelmében 2011. január óta valamennyi egészségügyi dolgozó a munkavégzése során - így a mentődolgozó is - közfeladatot ellátó személynek minősül. A büntetőtörvénykönyv alapján egyes bűncselekmények súlyosabbnak minősülnek, ha azokat közfeladatot ellátó személy ellen követik el.