Megkapta az engedélyt a gyógyszeres abortusz

Vágólapra másolva!
Megkapta a magyarországi forgalomba hozatali engedélyt az abortusztabletta. A gyógyszer szakértők szerint kevésbé terheli meg a nők szervezetét, mint az abortusz, de erős vérzéssel jár.
Vágólapra másolva!

Lehetőség lesz belföldön is a gyógyszeres terhességmegszakításra, ugyanis az abortusztabletta megkapta a magyarországi forgalomba hozatali engedélyt - írta a Magyar Nemzet szombaton. A lapnak az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) megerősítette az információt, és közölte: a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet Országos Gyógyszerészeti Intézeténél (GYEMSZI OGYI) lezárult a 2009 őszén indított, uniós jogszabályokhoz kötött nemzetközi - több tagállamban egyszerre lezajló - engedélyeztetési eljárás befejező szakasza.

Az Emmi kiemelte: a szakmai kollégium bevonásával a tabletta alkalmazásánál olyan szabályozást kíván bevezetni, amely garanciát nyújt a magzati élet védelméről szóló törvény legalább olyan szigorú betartására, ahogy az a jelenlegi művi beavatkozások esetében megvalósul, megelőzve ezzel a szer illegális alkalmazását. A készítményt - amelyet a WHO a terhesség megszakításának biztonságos módszereként ajánl a várandósság 10. hetéig, illetve egészségügyi indok alapján a 12-22. hét között - számos országban alkalmazzák, például Ausztriában és Svédországban is.

A Patent Egyesület év eleji konferenciáján felszólalók korábbi szavaiból is idéz a lap, többek szerint a gyógyszeres terhességmegszakítás előnye az, hogy jóval kevésbé terheli meg a nők szervezetét, mint az abortusz, hátránya pedig az, hogy akár hetekig tartó vérzéssel és fájdalommal jár.