Felmentették a Kaisernek alibit igazoló családot

Vágólapra másolva!
A jogerős ítélet szerint nem követett el hamis tanúzást a Kaiser Edének a móri mészárlásban alibit biztosító család. Kaiser először életfogytiglant kapott a móri bankrablás miatt, de később kiderült, hogy nem vett részt a rablásban. Kaiser más bűncselekmények miatt 16 éves börtönbüntetését tölti.
Vágólapra másolva!

A Fővárosi Törvényszék jogerősen, bűncselekmény hiányában felmentette a hamis tanúzás vádja alól azt a családot, amelynek tagjai a főügyészség szerint alibit igazoltak az akkor még a móri gyilkosságokkal vádolt Kaiser Edének. A hétfői másodfokú ítélettel a bíróság a tíz évvel ezelőtt történt, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás büntetőügye egyik melléktörténetének végére tett pontot.

A vád szerint Kaiser korábbi barátnője, az akkor még kiskorú Gy. Anita, valamint családja a hatóságot megtévesztve hamisan tanúskodtak, amikor azt állították, hogy Kaiser Ede a gyilkosságok idején náluk, Budapesten tartózkodott. Később kiderült ugyan, hogy Kaiser Ede nem is vett részt a móri bűncselekményben, ám az ügyészség fenntartotta a hamis tanúzás vádját a családdal szemben.

A törvényszék a mostani ítéletével lényegében helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság tavaly szeptemberben hozott elsőfokú határozatát, amelyben felmentette a családot. A jogerős ítélet szerint a vádlottak igazat mondtak, amikor azt állították, hogy Kaiser Ede náluk volt; szavaikat az eljárásban Kaiser Ede mobiltelefonjának cellainformációi is alátámasztották.

A 2002. május 9-én elkövetett, nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében 2004 decemberében még Kaiser Edét mondta ki bűnösnek a Fővárosi Bíróság, majd a Fővárosi Ítélőtábla 2005-ben tényleges életfogytig tartó szabadságvesztést szabott ki rá. Kaiser két és fél éve töltötte a kiszabott büntetést, amikor 2008 áprilisában perújítást rendeltek el, miután az újabb bizonyítékok szerint mégsem ő követte el a móri bűncselekményt. A móri ügy elkövetésével Weiszdorn Róbertet és az előzetes letartóztatásban, 2007 júliusában öngyilkosságot elkövető társát, Nagy Lászlót gyanúsították meg. Kaiser Edét januárban 16 év börtönre ítélte a Fővárosi Ítélőtábla rablások és más bűncselekmények miatt.