Egy érettségiző fenyegetett bombával Debrecenben

Vágólapra másolva!
Egy érettségiző fiú fenyegetett meg bombával négy debreceni középiskolát, a fiatalembert a szerdai történelemérettségi után állították elő a rendőrök. A fiú szabadlábon védekezhet, így mehet csütörtökön érettségizni angolból.
Vágólapra másolva!

Elfogták a hétfői irodalomérettségi előtt bombával fenyegetőző debreceni középiskolást. A fiatal fiú még vasárnap éjjel küldött e-mailt a Hajdú Online hírportál szerkesztőségébe, hogy bomba fog robbani hétfőn 9 órakor a debreceni Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium, a Tóth Árpád Gimnázium, a Diószegi Sámuel Szakközépiskola és a Beregszászi Pál Szakközépiskola épületében.

A rendőrök a hétfői érettségi előtt átvizsgálták a négy debreceni középiskola épületét, de egyikben sem találtak bombát, ezért késve, de megkezdődhettek az érettségik. A megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerint a rendőrök gyorsan azonosították a bombával fenyegetőző, szintén most érettségiző középiskolást, de megvárták, amíg véget ér a történelemérettségi.

A fiatalember a rendőrségen elmondta, az volt a célja, hogy megzavarja az érettségit, robbantani nem akart. A fiú szabadlábon védekezhet, így csütörtökön mehet angolból érettségizni. Ellene közveszéllyel való fenyegetés vétsége miatt indult eljárás, amiért akár két év szabadságvesztéssel is sújtható.