Nem kaptak cigit, ütöttek

Vágólapra másolva!
Elfogtak egy férfit és két fiatalkorú társát abból a tízfős csoportból, amely az utcán rátámadt egy másik társaságra, kirabolta tagjait Bogácson.
Vágólapra másolva!

Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: egy csoport tagjai vasárnap hajnalban az utcán cigarettát kértek egy arra haladó másik társaság tagjaitól, s bár kaptak, újabb cigarettákat követeltek. Ehhez már nem jutottak hozzá, ez pedig annyira felbőszítette a csapat egyes tagjait, hogy megfenyegették, illetve bántalmazták a velük szembeszegülőket. A támadók végül nyakláncot és karkötőt téptek ki a sértettek nyakából, illetve kezéről, majd elmenekültek a helyszínről. Az elkapott társaságból többen nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedtek.

A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság csoportos rablás ügyében indított nyomozást, amely néhány óra alatt eredményre vezetett: hétfő délelőtt sikerült beazonosítani a szomolyai elkövetőket. A tízfős csoportból egy férfit és két fiatalkorú társát a hatóság őrizetbe vette, és kezdeményezte az előzetes letartóztatásukat.