Saját apját rabolta ki egy férfi Borsodban

Vágólapra másolva!
A saját apját rabolta ki egy férfi Mezőcsáton a társával, a 60 éves áldozatot saját otthonában bántalmazták, több tízezer forintot vittek el tőle.  
Vágólapra másolva!

Saját apját rabolta ki egy férfi Mezőcsáton a múlt hétvégén, társával együtt elfogták - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. A hatvanéves mezőcsáti férfit saját otthonában bántalmazták, kirabolták, és több tízezer forintot elvittek tőle. Az esetet a sértett fia jelentette be - tette hozzá. A nyomozás során a gyanú a bejelentőre és annak társára terelődött, a rendőrség őrizetbe vette őket, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.