Csak a volt Malév-pilóták tizede repül

Vágólapra másolva!
A Malév 200 pilótájából mindössze negyven tudott leszerződni más társaságokhoz, és nekik is mindössze csak a fele repül a légitársaság februári leállása után.
Vágólapra másolva!

A Malév 200 pilótájából mintegy 20 százalék tudott leszerződni más társaságokhoz a nemzeti légitársaság februári leállása óta, és csak mintegy 10 százalék azoknak az aránya, akik már repülnek is - mondta el Demeter Csaba, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete, a Hunalpa alelnöke pénteken.

Beszámolt arról is, hogy péntekre a Hunalpa és további Malév-szakszervezetek meghívást kaptak a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft.-től mint a Malév felszámolójától, hogy az első hitelezői gyűlésen vegyenek részt. A megjelent munkavállalókat végül nem nem engedték be, csak a képviselők vehettek részt a gyűlésen, amelyen azonban konkrétumok - azon túl, hogy a Malévnek nincs vagyona - nem hangzottak el - mondta.

Demeter szerint létezhet olyan pénzügyi konstrukció, amellyel a Malév két leánycégét ki lehetne vásárolni és értékesíteni - mondta. A slotok (résidők) értékesítésének halogatásáért pedig szerinte a fejlesztési tárca is felelős, ahogy a Malév csődjéért és az azóta eltelt 4 hónap hiányzó intézkedéseiért is.

Ezért is sürgette, hogy a munkavállalók, a Bérgarancia Alapból már nem teljesíthető követelési kielégítésében - munkabér, végkielégítés - a tárca is vállaljon szerepet. A Malév dolgozóinak áprilisi bérét május 22-én utalták. A bérgarancia-korlátból fakadóan azonban az alap az esedékes havi követeléseket a dolgozók mintegy 85 százalékánál már csak részben tudta fedezni.