Új korhatárkarikák a mozifilmeken is

Vágólapra másolva!
A jövőben a mozitrailerekből is kiderül, mely korosztálynak lesz ajánlott a reklámozott film megtekintése.
Vágólapra másolva!

Az év elején megváltoztatott filmtörvény alapján korhatár-besorolásra vonatkozó szabályozást dolgozott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A hatóság közleménye szerint a változtatás lényege, hogy a mozifilmek esetében is kötelező lesz a tévé képernyőjéről már ismert korhatárjelzésekhez hasonló karikák használata.

Ahogyan az elektronikus médiában az új médiatörvény életbe lépése óta, úgy a mozikban vetített filmeknél is kötelező a 12-es, 16-os vagy 18-as karika mellett a 6 éven aluliak számára nem ajánlott kategória feltüntetése. Az új mozifilmes klasszifikáció és a jelzések feltüntetésének részletszabályait az év elején hatályba lépett filmtörvény alapján az NMHH elnökének rendelete határozza meg.

A hatóság közölte, hogy a tervezetet a társadalmi egyeztetésen túl a szakma képviselőivel is véleményeztették, és ennek tapasztalatait beépítették a végleges rendeletbe.

A módosult szabályozásnak köszönhetően a továbbiakban a néző nem találkozhat BA, azaz "besorolás alatt" jelöléssel a filmeken, valamint a filmajánlókon vagy más hirdetéseken sem. Ha ugyanis a filmnek még nincs végleges besorolása, akkor a filmforgalmazónak vagy filmterjesztőnek kell szaggatott vonalú korhatárkarikával ellátni az anyagokat átmenetileg, a "hatósági" besorolásig.

A jövőben tehát a film előtt vetített mozitrailerekből is kiderül, mely korosztálynak lesz ajánlott a reklámozott filmalkotás megtekintése.