Összeütközött két busz Kecsekeméten

Vágólapra másolva!
Az egyik busz nem tartotta be a követési távolságot, belerohant a másikba. Egy sérült utast szállítottak kórházba.
Vágólapra másolva!

Összeütközött két, menetrend szerint közlekedő autóbusz csütörtökön Kecskeméten - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. A balesetben egy ember megsérült, őt kórházba szállították. A nő az arcán sérült meg - tette hozzá a szóvivő.

A Körös Volán buszába hátulról szaladt bele a Kunság Volán járműve. Az eddigi adatok szerint a Kunság Volán busza nem tartotta be a követési távolságot, ezért következhetett be az ütközés.