A rektori hivatalban maradnak a tiltakozók

Vágólapra másolva!
Éjszakára is a Semmelweis Egyetem Rektori Hivatalában marad tucatnyi tiltakozó. A Hallgatói Hálózat ugyanis ülősztrájkot hirdetett az államfő doktori címének visszavonásáért.
Vágólapra másolva!

Elfoglalt egy irodát szerdán a Semmelweis Egyetem főépületében a Hallgatói Hálózat (HaHa) elnevezésű csoport több tagja. Közleményük szerint tették mindezt azért, hogy ülősztrájkot folytassanak a rektori hivatalban Schmitt Pál doktori címének visszavonásáért.

A Hallgatói Hálózat közleménye szerint "ez az ügy minősíti a teljes magyar felsőoktatást, és minden egyes diplomát leértékel, hiszen Magyarországon akár doktori címhez is lehet jutni plagizáláson keresztül". Felháborítónak mondták, hogy az egyetemek nem mernek nyilatkozni az ügyben, szerintük "világosan látszik, hogy a politika félelemben tartja az egyetemi élet szereplőit".

A HaHa egyik aktivistája az [origo]-nak szerda délután elmondta: üzenetet juttatott el hozzájuk a rektor, aki azt ígérte, csütörtök délután fogadja a tiltakozókat, és tárgyal velük az ügyről. Ennek nyomán a diákok tanácskozni kezdtek arról, elhagyják-e az épületet, nem sokkal később azonban kiderült, hogy az egyetem csütörtök délelőttre rendkívüli ülésre hívta össze a doktori tanácsot, amely az államfő doktori címéről hivatott dönteni.

A Hallgató Hálózat tiltakozó tagjai közül ezután mintegy tízen közölték: éjszakára is a hivatalban maradnak - erősítette meg az egyik szervező azt [origo]-nak. Mint elmondta, annak dacára határoztak így, hogy valójában nem erre készültek eredetileg. Azt szeretnék elérni, hogy a doktori tanács ne csak tárgyaljon, hanem döntsön is az ügyben.

Az egyetem közleményt adott ki, amelyben megerősítette, hogy a rektor csütörtökön fogadja a Hallgatói Hálózat képviselőit. Egyben jelezték, hogy az éjszakára a rektori hivatalban maradó diákoknak megfelelő körülményeket biztosítanak.

Szerdán az Oktatói Hálózat szervezet felszólította Tulassay Tivadart, a Semmelweis Egyetem rektorát, hogy kezdeményezze Schmitt Pál doktori címének visszavonását.A hálózat szerint az államfő disszertációját vizsgáló bizottság jelentése "megcsúfolja" a tudományos közélet elemi erkölcsi normáit és eljárási szabályait.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) elfogadhatatlannak tartja, hogy Schmitt Pál államfő kisdoktorija ügyében a Semmelweis Egyetem elődjét terhelné a felelősség. Nagy Dávid, a hallgatói szervezet elnöke az MTI-nek szerdán azt mondta: nem tiszte megállapítani, hogy Schmitt Pál mennyiben vétkes, de a plagizálást önmagában súlyos tudományos vétségnek tartja.