Kigyulladt a pince egy szegedi társasházban

Vágólapra másolva!
Tűz ütött ki egy szegedi társasház pincéjében. A hatalmas füst miatt a tűzoltóknak két lépcsőház lakóit ki kellett menekíteniük az utcára. Az avartüzek miatt nem volt elég helyi tűzoltó, ezért más városokból is érkeztek egységek az oltásra.
Vágólapra másolva!

Egy szegedi társasház pincéjében ütött ki tűz vasárnap délelőtt, a hatalmas füst miatt két lépcsőház lakóit kellett kimenekíteni az épületből - közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel. Tátrai János elmondta, a tűz a Római körút egy ötemeletes házának egyik három-négy négyzetméteres pincéjében keletkezett. A lángok kicsaptak az utcára, és hatalmas füst is keletkezett, ezért a tűzoltóknak két lépcsőház lakóit ki kellett menekíteniük az udvarra és az utcára.

A lángokat a szegedi, hódmezővásárhelyi és makói tűzoltóegységek oltották el, személyi sérülés nem történt - tudatta az alezredes. A szóvivő közölte, azért kellett más városok tűzoltóit is bevetni, mert több szegedi egység a korábbi napokhoz hasonlóan emberi felelőtlenség következtében kialakult avartüzek oltásán dolgozott.