Több ezer lengyel jön Orbán mellett tüntetni

Orbán Viktor miniszterelnök (k) érkezik a Hotel Eger és Park szállodába, ahol háromnapos, zárt Fidesz-KDNP-frakcióülés kezdődik Egerben
Vágólapra másolva!
Különvonattal és buszokkal érkeznek március 15-re lengyelek Budapestre, a parlamentben is fogadják őket.
Vágólapra másolva!

Több ezer lengyel utazik Budapestre, hogy részt vegyen a március 15-i ünnepi menetekben. A Nagy utazás Magyarországra címmel meghirdetett akciót a független Gazeta Polska hetilap klubjai szervezik, a résztvevők nagy része különvonattal, de sokan busszal, repülővel, illetve személyautóval utaznak.

Tomasz Sakiewicz, a hetilap főszerkesztője az MTI-nek csütörtökön elmondta, hogy a Varsóból Budapestre induló hétszáz helyjegyes különvonatra majdnem minden jegy elkelt. Hangsúlyozta, hogy több tucat busz is indul lengyel városokból, ezért óvatos becslések szerint is kétezer lengyel érkezésével számolhatnak Budapesten, de a szervezők ötezer fő jelentkezésére is felkészültek.
Az utazás szervezői külön honlapot indítottak a résztvevők számára, amelyen egyebek közt a budapesti rendezvények részletes programját is bemutatják (http://www.wielkiwyjazdnawegry.pl). Varsóban úgy tudják, hogy a Nemzeti Múzeumnál a lengyelek nevében a lap főszerkesztője szólal majd fel, és lengyel művészek is fellépnek. A honlap szerint a lengyelek Orbán Viktor politikáját szeretnék támogatni.

Sakiewicz az MTI-nek megerősítette, hogy a lengyel delegációt a magyar parlamentben is fogadják a hivatalos ünnepségek előtt. Az utazás fő szervezője szerint a lengyelek a magyar Civil Együttműködési Tanácskozással (CET) nyilatkozatot írnak alá a civil szervezetek együttműködéséről.
A Gazeta Polska magyar nyelvű számot is tervez kiadni a március 15-i nemzeti ünnepre.