Schmitt: A hatalmon kívüliek véleménye is számít

Vágólapra másolva!
"Ha az egyharmad fütyül, akkor arra én nem fütyülhetek" - így reagált a köztársasági elnök arra, hogy több tüntető fogadta országjárása szombathelyi állomásán.
Vágólapra másolva!

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint a hatalmon kívüliek véleményét sem szabad figyelmen kívül hagyni, ezért mindenkivel együtt kíván működni, aki a közjó szolgálatáért tesz. A köztársasági elnök ezt részben azzal összefüggésben mondta, hogy pénteken, országjárása tizedik állomására, Szombathelyre érkezve tüntetők kis csoportja hangos sípszóval fogadta a megyeháza előtt.

Az államfő a szombathelyi és Vas megyei közgyűlés összevont rendhagyó ülésén hangsúlyozta, valamennyi magyar köztársasági elnöke akar lenni, ezért - mint fogalmazott -, "ha az egyharmad fütyül, akkor arra én nem fütyülhetek".

Schmitt Pál elmondta, hasonló tiltakozások alkalmával mindig felvetődik benne a kérdés, mit csinál rosszul köztársasági elnökként, az alaptörvény rendelkezéseit értelmezi-e rosszul, az alkotmányosság őreként követ-e el hibákat, vagy a hadsereg főparancsnoki teendőit látja-e el nem megfelelően. Schmitt Pál ehhez kapcsolódva felidézte José Manuel Barrosóval folytatott keddi találkozóját, amelyen beszámolója szerint az Európai Bizottság elnöke azt mondta, "vigyázzatok a kétharmaddal, a kétharmad szokatlan Európában, tehát szokatlan megoldásokhoz, eredményekhez vezethet, a kétharmad legalább annyi felelősség, mint amennyi lehetőség!"

A köztársasági elnök megerősítette:országjárásával azt szeretné elérni, hogy minden véleményt megismerjen, ezért Vas megyébe is "hallgatni, tanulni, töltekezni" érkezett. Schmitt Pál ezért kérte, beszédét ne a közgyűlés elején, hanem a helyi képviselők felszólalásai után, azokra reagálva mondhassa el.

Amikor az LMP-s Horváth Zoltán pártja népszavazási kezdeményezéséhez kérte a köztársasági elnök támogatását, Schmitt Pál azzal utasította el a kérését, hogy minden párt kezdeményezésétől távol kell tartania magát, de emlékeztetett, amennyiben összegyűlik a megfelelő számú aláírás, akkor majd neki kell kiírnia a népszavazást.

Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő felszólalásában a tüntetőkre utalva szomorúságának adott hangot, amiért páran "kisstílű politikai játszmákra" használják fel az államfő látogatását. Schmitt Pált pénteken reggel összesen kilenc tüntető és néhány fővel több szimpatizáns fogadta a szombathelyi megyeháza épülete előtt. A demonstrálók - a támogatókhoz hasonlóan - nemzeti színű lobogót lengettek, továbbá egy Szolidaritás feliratú molinót is kifeszítettek. Tiltakozásuk során többször skandálták a "Mondjon le!" rigmust, hangos sípolásuk pedig a közgyűlés teljes ülése alatt beszűrődött a megyeháza épületébe.

Schmitt Pál a szombathelyi Kereskedelmi és Vendéglátói Szakképző Iskolába is ellátogatott, ahol ambíciózusságra kérte a tanulókat, arra bíztatva őket, soha ne elégedjenek meg a jelen állapottal, helyette mindig törekedjenek többre. Korábbi hasonló előadásaihoz hasonlóan ismét kiemelte, az élet minden területére alkalmazni kell a "Gyorsabban, magasabbra, erősebben!" olimpiai jelmondatot.

Schmitt Pál ezúttal is elsősorban három dologra, a magyar nyelv ápolására, a rendszeres testmozgásra és az élethosszig tartó tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet. Újdonságot jelentett azonban, hogy az iskola profiljához igazodva elmondta, korábban 17 évig dolgozott szállodákban, ami szerinte talán a legjobb megalapozója volt későbbi politikai pályafutásának, hiszen alázatot tanult, továbbá rögzült benne az is, hogy minden vendég fontos és valamennyi partnert tiszteletben kell tartani.

A köztársasági elnök beszédét azzal kezdte, hogy megjegyezte, "jó lenne itt fiú diáknak lenni", hiszen csak lány hallgatókat lát. Mint mondta, 24 évesen az Astoria szálló üzletvezető-helyetteseként kezdte pályáját, és ettől kezdve minden nap kötelességének érezte, hogy legyen egy-egy jó szava a "vendéget és borravalót soha nem látott" szakácsokhoz és mosogatókhoz, mivel az ő munkájuk is fontos volt a tökéletes felszolgáláshoz. Az államfő ezért arra kérte a tanulókat, későbbi munkájuk során mindenkihez legyen egy kedves mosolyuk, gesztusok, hiszen az már "fél győzelem" lesz.