Nemcsak új arc, új agy is kellene

Mesterházy Attila, Horváth Csaba, Szanyi Tibor, az MSZP jövője, kilátások a kongresszus előtt
Vágólapra másolva!
Nem várnak meglepetést a szombati MSZP-s tisztújítástól az [origo] által megkérdezett szocialisták. Úgy vélik, Mesterházy Attila elnök marad, de ez a többség szerint aligha javít hosszú távon a párt népszerűségén. Az MSZP régi vezetői, akik korábban bíztak Mesterházyban, már nem örülnek a "felkészületlen fiataloknak", de a megváltást nem a szintén elnökjelölt Szanyi Tibortól várják, aki a párt "eldávidibolyásodásától és szétrohadásától" fél. A pártelnök egyik támogatója szerint az érdemi munka csak most kezdődhet, miután Mesterházy "partvonalra tette az öregeket".
Vágólapra másolva!

"Nem Mesterházy tesz majd csodát az MSZP-vel, pláne nem Szanyi. Hogy akkor mi használna? Talán egy kiadós cunami" - mondta mosolyogva egy MSZP-s parlamenti képviselő az [origo]-nak arra a kérdésre, hogy a hétvégi tisztújítás után megújulhat-e a szocialista párt. Az MSZP szombaton tartja a tisztújító kongresszusát, amelyen az [origo] által megkérdezett szocialisták nem várnak komolyabb meglepetést a legfontosabb posztokon.

A nyilatkozó képviselők szerint Mesterházy Attila pártelnököt a küldöttek "magabiztos többséggel" biztosan újraválasztják, Horváth Csaba fővárosi frakcióvezető és Gúr Nándor Borsod megyei elnök lehet a két alelnök, a választmányi elnök Simon Gábor visszalépése után biztosan Botka László szegedi polgármester lesz, és megjelenik néhány kevésbé ismert politikus az elnökségben. A tisztújítás több MSZP-s szerint nem változtat majd érdemben a szocialisták megítélésén, és nem javít választási esélyeiken. "Gyurcsány távozása után nem kérdés, hogy Attila viszi a pártot, de arra azért nem fogadnék, hogy ő és ez az elnökség visz el minket majd a 2014-es győzelemig" - fogalmazott egy parlamenti képviselő.

"Nemcsak új arc, új agy is kellene"

"A koncepció nélküli fiatalítással a párton belül lehet nyerni, de a választásokat így elveszítjük" - mondta az [origo]-nak az MSZP egyik korábban meghatározó régi képviselője. Szerinte "intő jel és aggodalomra ad okot", hogy olyan jelöltek is indulnak az elnökségi tagságért, akik "nem tettek le semmit az asztalra", többször még az önkormányzati választókerületüket sem tudták megnyerni. A tíz elnökségi helyre több mint harmincan pályáznak, többek között a jelenleg is elnökségi tag Kunhalmi Ágnes vagy Harangozó Tamás, de indul a posztért Veres János volt pénzügyminiszter, illetve több országos szinten teljesen ismeretlen politikus is.

A párt egy másik korábbi, pártvezetésben részt vevő politikusa azt mondta: fontos, hogy új, eddig kevésbé ismert politikusok is lehetőséget kapjanak, de "nemcsak új arc, hanem új agy is kellene". Úgy látja, hogy a pártban most feltűnő fiatalabb politikusok szakmailag nem elég felkészültek, és nehezen hiszik el a választók, hogy "adott esetben irányítani tudnának a kormányban egy-egy területet". Szerinte amíg ezek a fiatalok nem készülnek fel, nem szabad háttérbe szorítani a tapasztalt MSZP-seket, "akik már láttak puskaport".

MSZP-s forrásból úgy tudjuk, többeknél ellenérzést vált ki, hogy Mesterházy a párt megújításában szinte csak korábbi Mozaik klubos társaira számít. A Mozaik Klub fiatal szocialistákat tömörítő szervezet volt, amelynek Mesterházy Attila mellett tagja volt Botka László szegedi polgármester, Ujhelyi István, a parlament szocialista alelnöke, Molnár Zsolt, a párt új budapesti elnöke (aki Puch László helyett pártigazgató lehet) és Hagyó Miklós, a hűtlen kezeléssel és vesztegetéssel vádolt volt szocialista főpolgármester-helyettes.

Mesterházynak sikerülhet, ami még Gyurcsánynak sem

"Nem lehet kihalásos alapon irányítani egy pártot" - mondta az [origo]-nak a kifogásokra Mesterházy Attila pártelnök, aki nem titkolja, valóban új politikusokat szeretne látni az MSZP vezetésében. Szerinte szükség van a régi, korábbi években meghatározó MSZP-sek tapasztalatára, de a pártot most már nem nekik kell megjeleníteniük és a politikai stratégiát nem nekik kell megalkotniuk Az MSZP elnöke erről "az új szereposztásról" már az előző, novemberi MSZP-kongresszuson is beszélt, amikor kijelentette: "Arra kérlek benneteket, akik az elmúlt években megjelenítették a szocialista pártot, hogy lépjetek egy kicsit hátrébb, és a háttérből segítsétek a közösséget."

Az [origo] által akkor megkérdezett szocialisták szerint Mesterházy egyértelműen Lendvai Ildikó, Hiller István és Kovács László korábbi pártelnökökre, Puch László pártigazgatóra, illetve Szekeres Imre volt honvédelmi miniszterre és Kiss Péter volt kancelláriaminiszterre gondolt. A mostani tisztújításon Lendvai és Kiss nem indult posztért, Puch bejelentette, hogy a Baranya megyei elnökség mellett egyéb tisztséget nem vállal, Hiller István "tisztség nélküli tisztséget" kíván betölteni, Szekeres Imre visszavonta pályázatát, Kovács László pedig nem kapott elég támogatást a jelölőbizottságtól sem az alelnökségre, sem az elnökségi tagságra.

Forrás: MTI/Kovács Attila
Mesterházy Attila, Horváth Csaba és Szanyi Tibor

Egy Mesterházy Attilát támogató fiatalabb MSZP-s képviselő azt mondta: nem meglepő "a régi szocialisták mostani felerősödő kiritikája". Szerinte ennek nem az az oka, hogy a közvélemény-kutatások szerint az MSZP-nek nem sikerült javítania a támogatottságán az utóbbi hónapokban, és a Jobbikkal versenyez a második helyért, hanem az, hogy az utóbbi hetekben kialakult egy konfliktus a pártelnök és "régiek között".

Szerinte "a Kiss-Szekeres-Lendvai triumvirátus elkezdett fújni Attilára, mert kiderült, hogy nem azt csinálja, amit mondanak neki, Attila önálló személyiség, önálló koncepcióval" - mondta a pártelnök támogatója. Úgy látja, a régóta politizáló MSZP-sek nehezen bocsátják meg, hogy Mesterházynak "sikerül, ami még Gyurcsány Ferencnek sem: partvonalra tenni az öregeket. Az érdemi munka csak az után kezdődhet."

Szanyi nem szeretne "eldávidibolyásodást"

Mesterházyval azonban az [origo] háttérbeszélgetései alapján nemcsak az MSZP korábbi vezetői elégedetlenek. Többen azt mondták, az vele a bajuk, hogy "nem lehet méltó vetélytársa Orbánnak, nehezen képzelhető el vele a választási győzelem". Habár az elnökségi tagságra pályázó Szanyi Tibor parlamenti képviselő az ő és a korábbi pártvezetők szavazataikra is számít a kogresszuson, ezek a politikusok azt mondták, valószínűleg nem voksolnak Szanyira. "Tibor indulása a kis színes kategóriába tartozik" - fogalmazott egyikük.

Szanyi Tibor erről azt mondta az [origo]-nak, hogy nem foglalkozik az esélylatolgatással és azzal, hogy "ki milyen oddsot ad" a győzelmére. Azt állította, győzni szeretne, és azért indult a pártelnöki posztért, mert számít azoknak a szavazatára, akik hozzá hasonlóan nem szeretnék, ha "az MSZP eldávidibolyásodna". A kifejezésen az elnökjelölt azt érti, hogy "van egy jó elnöki PR, de közben alatta szép lassan szétrohad a párt". Szanyi Tibor elnökként azonnal szétválasztaná a pártelnöki, a frakcióvezetői és a miniszterelnök-jelölti posztokat.

Több szocialista azt mondta, hogy Mesterházynak nem a szombati tisztújítás, sokkal inkább az ez után következő választási felkészülés és főleg a választókerületi vezetők kijelölése okozhat álmatlan éjszakákat. A politikusok szerint ugyanis a pártelnöknek "lavíroznia kell majd, hogy kinek mit ígér és mit ad". Az új egyfordulós országgyűlési választási rendszer miatt az ellenzéki pártoknak már a szavazás előtt össze kell fogniuk, ha le akarják győzni a fideszes jelöltet, és ehhez "sok helyen kell majd visszaléptetni szocialista jelölteket" - mondta egy képviselő.

Mesterházy Attila a jelölési eljárásról most azt mondta az [origo]-nak, hogy idén év végéig a problématérképek kidolgozása után kiválasztják a 106 egyéni jelöltet, és a tervei szerint mindegyikükkel aláirat egy politikai megállapodást. Ez például azt tartalmazza, hogy a választókerületi vezetőnek vissza kell lépnie a jelöltségtől, ha az MSZP vezetése olyan szövetséget köt, amely ezt megkívánja. Egy régóta politizáló szocialista erre azt mondta: "Attila elég naiv, ha azt hiszi, hogy az MSZP-ben ez így működik." Szerinte ha Mesterházy "kényszerrel letilt embereket a képviselőjelöltségről, olyan gyorsan elveszíti a mostani támogatottságát, mint a huzat".