Navracsics: Félreérti az EU a bírói reform okait

Vágólapra másolva!
Vannak pontok a bírósági reform tárgyalásában, amelyben vitatkozni fog a kormány a Velencei Bizottság véleményével - jelentette be a köztévében Navracsics Tibor igazságügyi miniszter. Állítása szerint a kormány azért módosít a törvényeken, mert félreérhető a reform szándéka.
Vágólapra másolva!

A kormány azért kezdeményezte a bírósági rerformokról szóló törvények módosítását a Velencei Bizottság észrevételei után, mert a bizottság több ponton félreérthetőnek tartja a szabályozás szándékait, vagy más szándékot tulajdonít neki, mint a jogalkotó - mondta az közigazgatási és igazságügyi miniszter az MTV Az este című műsorában. A kormányt kritizáló Európai Bizottság bejelentette, hogy a bíróságok ügyében a Velencei Bizottság véleményét tartja mérvadónak.

"Jobb a békesség" - mondta a műsorban Navracsics Tibor, aki szerint vannak olyan pontok, ahol valós értelmezési gondok vannak és vannak olyanok is, ahol a kormány megérti, hogy külső szemlélőként úgy látják, hogy a kabinet megoldásai nem jók. A miniszter azt is elmondta olyan pont is van a bizottság jelentésében, amellyel a kormány vitatkozni fog.

A miniszter szerint az egyik legfontosabb vitapont az az észrevétel, hogy az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökénél túl sok hatáskör összpontosul, nem elszámoltatható a parlament által és ez a bírálók szerint veszélyt jelent. Navracsics Tibor állítása szerint a Velencei Bizottságnak az is jobb megoldás lenne, ha a jelenlegi önigazgatási rendszer helyett az egész rendszer az igazságügyi tárca alá tartozna. Szerinte viszont ez "abszurd", hiszen mindkét megoldás egyenrangú.

Másrészt Narvacsics Tibor szerint akkor a tavaly megváltoztatott és 1997 óta működő rendszer annak ellenére jobb volt a bizottság szerint, hogy akkor az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) elnöke egyben a Legfelsőbb Bíróság elnöke is volt, vagyis valóban egy kézben összpontosult az igazságszolgáltatási irányítás minden lényeges eleme. Azt mondta, az OBH elnökének hatásköreinek kialakításakor az elsődleges cél a hatékonyság növelése volt és ezért jobb lett volna az egyszemélyes felelősség, de a kormány belátja, hogyha ezt mások gyanúsnak tartják.

A vitatott ponto között említette a bírák nyugdíjazását. Azt mondta, szinte szóról szóra a francia megoldást próbálja a kormány átültetni, de amíg Franciaország esetében ezt elfogadják, addig Magyarország esetében nem. A kormány a nyugdíjkorhatár leszállításával több 65 év feletti bírát nyugdíjaztatott. A Velencei Bizottság valójában nem a korhatárt kifogásolta, hanem azt, hogy a nyugdíjazási átállás ne azonnali, hanem fokozatos legyen, így nem sérülnének a bírák érdekei.

Navracsics ugyanakkor arról is beszélt a műsorban, hogy számos olyan pont is van, amelyeknek igazi koncepcionális jelentőségük nincs, így ha "ezáltal könnyebben tudjuk kezelni a feszültséget, amit most a Velencei Bizottság véleménye jelent, akkor ezeken a pontokon hajlandóak vagyunk változtatni". Különösen, hogy az Európai Bizottság is előre bejelentette, hogy a Velencei Bizottság véleményét fogja alapul venni saját véleménye kialakításakor - tette hozzá.

Az Európai Bizottság kifogásolta az adatvédelmi biztos pozíciójának megszüntetését. A kormány ehelyett egy új hivatalt állított fel, amely élére Navracsics szerint azért nem jelölték Jóri András volt adatvédelmi biztost, mert nyáron bejelentette, hogy nem fogadná el az átalakuló posztot. Ezt követően a kormány ősszel ezért nem jelölte, az Európai Bizottság szerint mégis fel kellett volna ajánlani neki a folytatást, hogy hivatalosan vissza tudja utasítani. Navracsics Tibor szerint a bizottság ezen elvárása életszerűtlen, de nem is "kardinális kérdés".

Az igazságügyi miniszter elmondta: a sajtóból értesült arról, hogy a Fidesz és a KDNP frakciója a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumot (KIM) kéri fel a Nemzeti Emlékezet Bizottsága koncepciójának kidolgozására. Elképzelése szerint ennek egy független testületnek kell lennie, amely az Országgyűlés alá rendelve dolgozik és az ezen területen dolgozó történeti levéltár, illetve Terror Háza mellett egyfajta felügyeleti, eljáró hatóság lehetne.