Négy és fél év börtönt kapott Damu Roland

Damu Roland, másodfokú ítélethirdetés, 2012. március 20.
Vágólapra másolva!
Négy év fél év börtönre ítélték, és öt évre eltiltották a közügyektől Damu Roland színészt ügyének keddi másodfokú tárgyalásán. A bíróság ezzel enyhítette a korábbi ítéletet, amelyet élettársa bántalmazása miatt kapott. Damunak kell megfizetnie egymillió forintot a másfél milliós perköltségből. A színész, aki a büntetése megkezdéséig nem hagyhatja el a fővárost, az ítélethirdetés után semmit nem mondott az újságíróknak, az ügyvédje viszont kijelentette: "nem ez volt az utolsó szó az ügyben", mert felülvizsgálatot kérnek a Kúriától.
Vágólapra másolva!

Tüntetők fogadták a nemi erőszakkal vádolt Damu Rolandot a Fővárosi Törvényszéken, ahol jogerős ítéletet hirdetett a bíró a színész ügyében. Damu négy és fél év börtönt kapott, és öt évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. A családon belüli erőszak ellen küzdő Patent Egyesület halott asszonyokat és lányokat jelképező piros bábukkal fejzte ki szolidaritását P. Tímeával, aki feljelentette a színészt erőszak és súlyos testi sértés miatt. Az ítélethirdetésig folyamatosan doboltak az egyesület tagjai.

Damu Roland rázkódva és könnyeivel küszködve hallgatta, amikor a bíró kimondta, hogy négy és fél évre enyhíti az első fokon hozott ítéletet. A színész a teremből távozhatott, de a bíró figyelmeztette, hogy a börtönbüntetés megkezdéséig nem hagyhatja el Budapestet és kétnaponta jelentkeznie kell a XI. kerületi rendőrkapitányságon.

A majdnem háromórás ítélethirdetés után a színész nem szólt egy szót sem, ügyvédje, Ruttner György viszont kijelentette: "nagyon súlyos büntetést kapott, de nem ez volt az utolsó szó az ügyben", mert felülvizsgálatot kérnek a Kúriától. Az ügyvéd szerint a védelem által bemutatott iratellenes dolgok többségét elismerte a másodfokú bíróság, de a nem tulajdonított jelentőséget ezeknek, ezért fordul jogorvoslatért a korábban Legfelsőbb Bíróságnak nevezett testülethez. Az ügyvéd azt mondta, hogy azzal lett volna elégedett, ha Damu Rolandot felmenti a bíró, vagy hatályon kívül helyezi az elsőfokú ítéletet.

Bud Spencer-hasonlattal utasította el a pornót a bíró

A másodfokú per idén március elején kezdődött a Fővárosi Törvényszéken, ahol Damu Roland az utolsó szó jogán csak annyit mondott: "Nem próbáltam megerőszakolni P. Tímeát, és nem is erőszakoltam meg, nem tartottam fogva soha. Ártatlannak tartom magam, nagyon bízom az igazságszolgáltatásban." A színész első fokon hat év börtönre és hat év közügyektől való eltiltásra ítélte a bíróság.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
A családon belüli erőszak ellen küzdők már a tárgyalás kezdete előtt tüntettek. További képekért kattintson a fotóra!

Damu Roland ügyvédje, Ruttner György a másodfokú tárgyaláson tizenkét tanú kihallgatását és több új szakértő kirendelését kérte, de a bíró ezeket az indítványokat mind elutasította. A bíró nem engedte azt sem, hogy az ügyvéd a perbeszéde közben levetítse azt a pornófilmet, amellyel illusztrálni akarta Damu ártatlanságát.

Ruttner szerint az elsőfokú ítélet nem volt megalapozott, mert például P. Tímea vallomásának megfelelően nem történhetett meg az erőszakos közösülés, és ezt szerette volna egy pornófilmmel is bebizonyítani. "Profi pornószínészeket kértünk fel arra, hogy bizonyítsák, fizikailag képtelenség úgy megerőszakolni egy nőt, ahogy az az ítéletben szerepel. Álló helyzetben nem lehet behelyezni a férfi nemi szervet úgy, ahogy a sértett leírta" - magyarázta több mint négyórás védőbeszédében a színész ügyvédje, aki ábrákkal is bemutatta az esetleges erőszakot.

A bíró a másodfokú ítélet ismertetésekor azt mondta: azért nem engedte a filmvetítést, mert a bíróságnak benyújtott pornó-DVD "rekonstrukció, amely pontatlanságokkal követi a tényállást". A bíró egy hasonlattal próbálta érzékeltetni, miért nem tartja bizonyító erejűnek a pornófilmet: "ha Bud Spencer orrba vágja az ellenfelét, és az ellenfélnek nem törik el az orra, abból nem következik, hogy az ütésnek soha nem lehet a következménye orrtörés".

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Damu Roland könnyeivel küszködve fogadta a másodfokú ítéletet. További képekért kattintson a fotóra!

A másodfokú per első tárgyalási napján Damu Roland ügyvédje az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését vagy Damu felmentését szerette volna, P. Tímea ügyvédje pedig a döntés helybenhagyását kérte. Ruttner az elsőfokú ítéletről kijelentette, hogy szerinte "jogilag egy silány fércmunka".

Állítólag évekig rendszeresen verte élettársát

Damu Rolandot tavaly ősszel első fokon hat év börtönre és hat év közügyektől való eltiltásra ítélte a Pesti Központi Kerületi Bíróság, mert bűnösnek találták súlyos testi sértésben, erőszakos közösülésben és személyi szabadság korlátozásában. Néhány nappal ezelőtt a Központi Nyomozó Főügyészség cáfolta azokat a sajtóinformációkat, hogy új eljárás indulhat, mert vizsgálatot indított annak az állampolgári bejelentésnek a tartalma miatt, amely szerint családi vagy rokoni kapcsolat lehet a Damu Rolandot első fokon elítélő bírónő és az ügy sértettje, a színész volt barátnője között.

A harminchat éves sorozatszínészt 2010. november 18-án vette őrizetbe a rendőrség erőszakos közösülés gyanúja miatt, majd két nappal később az elsőfokú bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. A vád szerint Damu Roland 2008 szeptemberétől 2010 októberéig - kisebb-nagyobb megszakításokkal - a bántalmazott nő élettársa volt, és rendszeresen alakult ki köztük tettlegességig fajuló konfliktus. A vádirat azt is tartalmazza, hogy 2010 őszén a színész ki akart békülni a nővel, a vita azonban elfajult, és a férfi folyamatosan ütlegelte, rugdosta volt élettársát. A nő megpróbált ellenállni, de a vád szerint Damu - folytatva a bántalmazást - közösült vele.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
További képekért kattintson a fotóra!

A nő a lakásból nem tudott elmenekülni, mert a színész az ajtót kulcsra zárta, és a történtek után csak hosszas könyörgésre engedte el volt élettársát a lakásból. A bántalmazás következtében a nő az arcán, a nyakán, a jobb felkarján, a bal bokáján, a jobb térdhajlatán és a hátán szenvedett el zúzódásos, bevérzéses sérüléseket. A 28 éves nőt mentők kórházba szállították, ahonnan értesítette a rendőrséget, és feljelentette volt barátját.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
További képekért kattintson a fotóra!