Májusig nem kell fogházba vonulnia Geréb Ágnesnek

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Törvényszék döntésének hátterében az áll, hogy a februárban jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélt szülész-nőgyógyász kegyelmi kérvényt nyújtott be a köztársasági elnöknek.
Vágólapra másolva!

Geréb Ágnesnek csak májusban kell megkezdenie kétéves fogházbüntetése letöltését, mivel a Fővárosi Törvényszék a benyújtott kérelemre engedélyezte a három hónapos halasztást. Ettől függetlenül viszont a szülész-nőgyógyász más ügyek miatt továbbra is házi őrizetben van.

Pelle Andrea, Geréb Ágnes ügyvédje csütörtökön azt mondta: a bíróság arra való hivatkozással engedélyezte a halasztást, hogy védence időközben kegyelmi kérelmet nyújtott be. Akkor viszont, ha a köztársasági elnök a következő három hónapban nem adja meg a kegyelmet, Gerébnek május 3-án fogházba kell vonulnia, hogy megkezdje büntetésének letöltését.

A szülésznőt február 10-én négy otthonszülés miatt egyrendbeli, halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés, valamint egyrendbeli, maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt másodfokon, jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre ítélték.

A Fővárosi Ítélőtábla végzése szerint Geréb Ágnes a leghamarabb a büntetés kétharmadának a letöltése után kerülhet feltételesen szabadlábra. Ezenfelül az elsőfokú bíróság által kimondott öt év helyett tíz évre eltiltották a szülész-nőgyógyászi és a szülésznői tevékenység gyakorlásától.