Rendezi az államfő lemondásának a szabályait a Fidesz

Schmitt Pál, köztársasági elnök rendkívüli osztályfőnöki órát tart a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában
Vágólapra másolva!
A köztársasági elnök távozásával kapcsolatos szabályokat is tartalmaz az a javaslat, amelyet a házszabály módításához nyújtottak be a kormánypártok frakcióvezetői. Az indoklás szerint a javaslat célja, hogy összhangot teremtsen a házszabály és a közelmúltban benyújtott országgyűlési törvény között. A Fidesz szerint a javaslatnak semmi köze Schmitt Pál plágiumügyéhez.
Vágólapra másolva!

A köztársasági elnök lemondásának, illetve az elmozdításának szabályairól is rendelkezik az a javaslat, amelyet a házszabály módosításához nyújtott be Lázár János fideszes, Harrach Péter KDNP-s frakcióvezető, illetve Gulyás Gergely fideszes képviselő. A módosító javaslatot az indoklás szerint azért nyújtották be, hogy összhangot teremtsenek a parlament házszabálya, illetve az új alaptörvény, az azzal kapcsolatos rendelkezések és az Országgyűlésről szóló új törvényjavaslat között.

Az új szabályok hét bekezdésben foglalkoznak az államfő távozásával. Lemondás esetén például parlamenti vitanapot kellene tartani, a frakciók vagy legalább 10 képviselő pedig kezdeményezhetné, hogy az államfő fontolja meg lemondási szándékát (erről az országgyűlésnek is szavaznia kellene). Ha az elnök ennek ellenére is le akar mondani, akkor ennek a tudomásulvételét a parlament nem tagadhatja meg.

A javaslat szabályokat alkot arra az esetre is, "ha a köztársasági elnökkel szemben a tisztsége gyakorlása során összeférhetetlenségi ok vagy a megválasztásához szükséges feltételek hiánya merül fel", illetve ha a szándékos bűncselekményt elkövető elnökkel szemben az országgyűlés megfosztási eljárást indítana.

A terjedelmes, számos módosítást tartalmazó javaslatot szokványos menetrend alapján pár hét alatt fogadhatja el a parlament, de ha a kormánypártok fel akarják gyorsítani az eljárást, akkor pár nap is elég lehet ehhez.

A Fidesz-frakció pénteki közleménye szerint a képviselők nem készülnek az államfő lemondására. A közlemény szerint "a köztársasági elnök jogállásával és ezen belül lemondásával kapcsolatos szabályok az új országgyűlési törvényben változatlan tartalommal szerepelnek. Az államfő jogállásával kapcsolatos legfontosabb szabályokat azonban az Alaptörvény, a további részletszabályokat pedig a 2011 júliusában elfogadott, a köztársasági elnök jogállásáról szóló sarkalatos törvény (2011. évi CX. törvény) tartalmazza."

A közleményt feltehetően azért adta ki a párt, mert hamarosan lezárul Schmitt Pál plágiumügye. A Hvg.hu januárban számolt be arról, hogy Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-ben megvédett 215 oldalas kisdoktori disszertációjából - amely az újkori olimpiai játékok programját elemzi - 180 oldal szinte szóról szóra megegyezik Nikolaj Georgiev bolgár sportkutató egy francia nyelvű tanulmányának a szövegével. Az államfő egy rádiónyilatkozatában visszautasította, hogy plagizált volna.

A Semmelweis Egyetem két hónapot adott egy tényfeltáró bizottságnak, hogy vizsgálja meg, Schmitt Pál tényleg egy bolgár tanulmányából ollózta-e össze 1992-es kisdoktori disszertációját, a testületnek március 28-ig kell elkészítenie a jelentését. A köztársasági elnök hozzátette: a dolgozatot vizsgáló bizottság következtetését tiszteletben fogja tartani, arról azonban eddig nem beszélt, hogy mit tenne, ha kiderülne, hogy a bizottság szerint is plagizált.