Brüsszelben örültek a Velencei Bizottság véleményének

Vágólapra másolva!
A Velencei Bizottság szakvéleménye fontos hozzájárulást jelent az Európai Bizottság Magyarországgal kapcsolatos jogi értékelő tevékenységéhez - mondta kedden az uniós javaslattevő-végrehajtó testület igazságügyi alelnökének, Viviane Redingnek a szóvivője.
Vágólapra másolva!

Matthew Newman szóvivőt a brüsszeli bizottság sajtótájékoztatóján arról kérdezték, miként értékeli az EU-intézmény azt a szakvéleményt, amelyet a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) alkotmányjogi szakértői testülete, a Velencei Bizottság tett közzé hétfőn a magyar bírósági törvényekről.

A Velencei Bizottság szerint a magyar bírósági reform lényeges elemei, amennyiben változatlanul maradnak, nem csupán az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozó európai normáknak - különösen a bírói függetlenség követelményének - mondanak ellent, hanem a tisztességes eljáráshoz való jog érvényesülése szempontjából is problematikusak.

Newman emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság március 7-én levélben kért tisztázó tájékoztatást a magyar hatóságtól az igazságszolgáltatás függetlenségét illetően, tehát ugyanabban a tárgykörben, amelyet most a Velencei Bizottság megvizsgált.

A Velencei Bizottság szakvéleménye fontos hozzájárulást jelent az Európai Bizottság jogi értékelő munkájához, ami tovább zajlik - közölte a szóvivő. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európai Bizottság mint az uniós szerződések őre csak az uniós jog érvényesülését kíséri figyelemmel, így az olyan területeken, amelyeket nem szabályoz az EU jogrendje, nem vizsgálódik. A Velencei Bizottság ennél szélesebb kérdéskört tekint át, azon belül olyan témákat is, ahol nincs uniós joganyag, így például a vallásszabadság kérdését vagy a választási szabályokat - tette hozzá Matthew Newman.