Tarlós: Járatritkítás kell a BKV túlélése érdekében

Tarlós István főpolgármester, sajtótájékoztató, BKV
Vágólapra másolva!
Járatritkítás, a buszágazat privatizációja, újabb önkormányzati hitelfelvétel és a fővárosi intézmények lepusztulása lehet a BKV megmentésének ára - nyilatkozta a Népszabadságnak Tarlós István főpolgármester. A február 29-ei közgyűlésnek a BKV-járatok ritkítását fogja javasolni, mondta. Vitézy Dávid viszont a közszolgálati rádióban kijelentette, a járatok ritkítását nem tartja jó megoldásnak, és nem támogatja az ötletet a Fidesz fővárosi frakciója sem.
Vágólapra másolva!

Összeomlik a BKV, ha március végéig nem sikerül rendezni az adósságszolgálat kérdését. Negyven milliárd forint hiányzik a büdzséből, ez a 2004-ben a főváros által felvett, és most lejáró hitelekből jön össze - mondta a Népszabadságnak adott interjújában Tarlós István főpolgármester, aki szerint a BKV megmentésének ára járatritkítás, a buszágazat privatizációja, újabb önkormányzati hitelfelvétel és a fővárosi intézmények lepusztulása lehet.

A kérdésre, hogy a BKV is egyik pillanatról a másikra dől-e be, mint a Malév, Tarlós azt felelte, ez elképzelhető. "Ha eljön a fizetési határnap és a fővárosnak már nem lesz mit mozgósítania, akkor másnap a BKV fizetésképtelen lesz." Ugyanakkor szerinte már a február 29-ei közgyűlésnek meg kell szavaznia a BKV-járatok ritkítását, mert nincs más megoldás. A paraméterkönyv módosításáról szóló javaslatot Tarlós nyújtja majd be. A fővárosi intézményeknél pedig megszorításokra van szükség a spórolás érdekében, bár Tarlós szerint azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ezt milyen mértékben sínyli majd meg az intézményrendszer. "Bizonyos, hogy mindez nyomot hagy az utakon, a parkokon, a színházakon, az iskolákon" - tette hozzá.

Tarlós meglepő kirohanásoknak nevezte Rogán Antal V. kerületi polgármester és Lázár János Fidesz-frakcióvezető nyilatkozatait - Lázár legutóbb például úgy fogalmazott, hogy a főváros csak a markát tartja. Azt mondta a lapnak, nem csak őt támadják a Fideszen belül, sok személyi konfliktusról lehetett hallani mostanában a kormánypárton belülről, például a legutóbbi egri frakcióülésről. Részleteket azonban nem mondott erről.

Vitézy szerint nem megoldás a járatritkítás

A közszolgálati rádió 180 perc című műsorában viszont Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azt mondta, nem tartja jó megoldásnak a járatritkítást. A nagyvárosi tömegközlekedés sehol a világon nem tartja fenn magát a jegybevételekből, támogatásra van szüksége. Ilyen támogatást 2004 és 2010 között, hat éven át nem kapott, emiatt működési hitelekből finanszírozták a BKV-t, vagyis a bérköltségeket és a gázolaj árát - magyarázta.

Vitézy szerint csak az jelenthet megoldást, ha a BKV fel tud venni a most lejáró adósságokat helyettesítendő egy újabb, "refinanszírozó" hitelt. "Hogy hatévnyi pénzt most egyszerre kifizessünk, az irreális" - jelentette ki. A járatritkításokra vonatkozó kérdésre azt felelte, ez és a jegyáremelés kérdése évtizetedeken át újra és újra előkerült, de szerinte egyik sem jelent megoldást. "A járatritkítással azt lehet megoldani, hogy kevesebben utazzanak, és csökken emiatt a jegyárbevétel is, egy ilyen intézkedés az én véleményem szerint nem vezet sehova. Ugyanez igaza jegyáremelésre is" - fogalmazott Vitézy.

A fővárosi Fidesz is ellenzi az ötletet

A Tarlós által benyújtandó javaslatot a fővárosi Fidesz-KDNP frakció sem támogatja. A frakció szerint ezzel nem lehet valós megtakarítást elérni - olvasható Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője és Wintermantel Zsolt képviselő, a főváros közlekedési tanácsnoka közleményében. "Nem látjuk lehetségesnek, hogy a járatok ritkításával a budapestiekre terheljük az MSZP-SZDSZ városvezetés által felvett hitelek következményeit, ráadásul a BKV-probléma mértékénél fogva egy ilyen intézkedés nem is lenne képes a tömegközlekedési cég gondjainak orvoslására" - írták.

Közölték, hogy továbbra is azzal a határozattal értenek egyet, amelyet január 25-én fogadott el a Fővárosi Közgyűlés a BKV teljesítményszintjét illetően. Ebben Tarlós István főpolgármester, valamint két helyettese, György István és Bagdy Gábor javaslatára az szerepelt: a főváros "nem látja lehetségesnek a kibocsátási szint érdemi csökkentésével, Budapest közlekedési és gazdasági rendszerei működőképességének fenntartása mellett valós megtakarítások elérését".

Tarlós szerint nem lehetünk biztosak semmiben

Tarlós a járatritkításra vonatkozó kritikákra közleményben reagált: "Már látható, hogy még egy esetleges járatritkítás is milyen politikai izgalmat vált ki. Régóta utalok rá, hogy tessék elképzelni, mi történne másnap, ha megállna a BKV. Nem mondtam különben, hogy mikortól kell a járatcsökkentéseket végrehajtani, hanem azt mondtam, hogy a közgyűlésnek február 29-én foglalkoznia kell a paraméterkönyvvel. Ami így is van. 2011-ben a kormány segítségével és a normatívával eleve volt fedezet a szolgáltatásra. Jelenleg nincs még normatíva sem, nem lehetünk biztosak semmiben" - áll a közleményben.