Vizsgákat vizsgálnak Dombóváron

Vágólapra másolva!
Szocialista önkormányzati képviselő szakmunkás-bizonyítványa ügyében nyomoz a rendőrség.
Vágólapra másolva!

Újabb vizsgák ügyében indult nyomozás a dombóvári Herceg Esterházy Miklós Szakképző Iskolában. Az eljárás közokirat-hamisítás gyanújával ismeretlen tettes ellen folyik az intézmény vezetőjének feljelentése alapján - tudatta Farkas Kinga, a Tolna Megyei Rendőr-kapitányság sajtóreferense. A főkapitányság két, 2009-ben tett vizsga körülményeit vizsgálja.

Kiss Ernő, az iskola jelenlegi vezetője az MTI megkeresésére a feljelentés ismertetetésétől elzárkózott, de nem cáfolta, hogy a helyi Fidesz által nyilvánosságra hozott esetekről van szó.

A dombóvári önkormányzat Fidesz-frakciója a Hétről hétre című lapban fizetett hirdetésben azt írta, hogy Kiss Béla MSZP-s önkormányzati képviselő úgy kapott szakmunkás-bizonyítványt, hogy nem teljesítette a vizsgára bocsátás feltételeit. Kiss Béla az MTI-nek a feljelentéssel kapcsolatban kedden azt mondta: az intézmény vezetője egyéni tanrendet ajánlott fel számára szociális gondozó és szervező szakon, felnőttképzés keretében. "Erre más szabályok vonatkoznak, mint a nappali oktatásra, és én azoknak megfeleltem" - mondta a képviselő, aki az MSZP városi elnöke is.

A szakképző iskola korábbi igazgatója és annak helyettese ellen 2011-ben közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás miatt folyt eljárás, miután az igazgatóhelyettes lánya egy évvel korábban úgy szerzett szakmunkás-bizonyítványt, hogy nem jelent meg a tanórákon és a vizsgákon. Az ügyben vádat emelt a Tolna Megyei Főügyészség.