Schiffer: Az LMP nem akar bohóckodni

Vágólapra másolva!
Az LMP volt frakcióvezetője szerint a párt egyelőre nem fog komoly növekedésnek indulni, de 2013-ban emelkedhet a támogatók száma.  
Vágólapra másolva!

"Ez teljesen abszurd"- mondta Schiffer András, a LMP lemondott frakcióvezetője a Magyar Nemzetnek adott interjújában arra a kérdésre, hogy az LMP-nek az utóbbi időben egy nagyobb összeget ajánlottak az Egyesült Államokból. Hozzátette: az LMP anyagi helyzete nem arra utal, hogy "különböző amerikai nagybácsik sorba állnának nálunk". Szerinte pont az a baj, hogy nincs elég pénze a pártnak.

A politikus elmondta, célkeresztben érezte magát, szerinte a balliberális sajtó azért támadta, mert akadályozta a demokratikus ellenzék kialakulását. Schiffer közölte, "nagyon egyértelműen kiállunk az önálló politizálás mellett, és nem kívánunk ezekben az ellenzéki kerekasztalos bohóckodásokban részt venni". A volt frakcióvezető jelenleg nem tudja elképzelni, hogy bármelyik ellenzéki párttal összefogjanak a 2014-es választásokon, bár az együttműködést például az utcán nem zárta ki.

Az LMP volt frakcióvezetője arra a kérdésre, hogy miért nem sikerült mozgósítaniuk azt a négymillió embert, akik egyetlen párthoz sem tartoznának, azt mondta: az utóbbi húsz év kudarca, hogy van két, két és fél millió ember, aki soha nem megy el választani, és őket nem sikerült megszólítani. "Másrészt a Fidesz nyolc év böjt után került hatalomra, és a korábbi kormányzati ciklus ámokfutása miatt nyilvánvalóan egy iszonyatosan nagy megelőlegezett bizalmi tőkével bírt. Már túl vagyunk néhány parlamenti cikluson ahhoz, hogy az emberek hirtelen kiábránduljanak egy pártból, és rögvest újat keressenek."

Az ellenzéki politikus azt is elmondta, hogy a jelenleg nyolc százalékon álló párt egyelőre nem fog komoly növekedésnek indulni, de 2013-ban, közeledve a következő választásokhoz, emelkedhet támogatóinak aránya.