Egyre több déli megyében esik a hó

Vágólapra másolva!
A déli megyék városaiban, köztük Pakson, Pécsett és Szegeden már havazik. Az előrejelzések szerint a havazás vasárnap estig tovább folytatódik, akár 40-50 centiméter is lehet a hótakaró vastagsága a déli országrészben. Kilenc megyére már piros, vagyis a legmagasabb fokú figyelmeztetést adtak ki. Több megyében is tanítási szünetet rendeltek el.
Vágólapra másolva!

Több déli városban, köztük Pécsen és Szegeden már havazik - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) honlapján. A met.hu adatai szerint havazik Békéscsabán, Debrecenben és Szolnokon is. Harmadfokú, vagyis a legmagasabb szintű figyelmeztetést adott ki szombatra az OMSZ a várható havazás vagy hófúvás miatt kilenc megyére. Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna megyében szombaton, 24 óra alatt több mint 30 centiméter mennyiségű hó is leeshet. Az erős hófúvások magas hótorlaszokat okozhatnak, ezért Szabolcs-Szatmár-Bereg megye mellett Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a hófúvásra vonatkozóan rendelték el a legmagasabb szintű figyelmeztetést.

Elkezdődött a havazás

A legmagasabb nappali hőmérséklet -5, -10 fok között várható. Késő estére mínusz 7, mínusz 13 fokig hűl a levegő. Szombaton országossá válik a havazás, borult lesz az ég. A havazás vasárnap estig tovább folytatódik, az ország déli részén akár 40-50 centiméter is lehet a hótakaró vastagsága, míg nyugaton 10-25, északnyugaton pedig 2-10 centiméternyi hórétegre kell számítani. Az OMSZ munkatársa felhívta a figyelmet arra is, hogy a megerősödő északi, északkeleti szél miatt az Alföld déli részén már pénteken hófúvások alakulhatnak ki, szombattól pedig a szélerősség viharossá fokozódik, ezért a Nyugat-Dunántúlon és az északkeleti országrészben a helyenként 50-70 kilométer/órás szél miatt komolyabb hófúvásokra, hóviharokra kell számítani, amelyek vasárnap is folytatódnak.

Az OMSZ közlése szerint a déli megyékben kezdődött havazás az esti órákra éri el a főváros térségét. Péntek hajnalban az ország leghidegebb pontja ismét a Nógrád megyei Zabar település volt, ahol mínusz 20,5 fokot mértek: előző nap mínusz 21,6 fok volt a településen a hőmérséklet.

Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely
Vasárnapra akár félméteres havat is jósolnak a déli országrészekre

A horvát-magyar határszakaszon Udvarnál és Barcsnál a kifelé tartó kamionokat már nem engedik át Horvátország felé. Arra is intenzív a havazás. Az 58-as főút Pécs felé vezető oldalán Turony térségében az erős havazás nyomán lelassultak a kamionok. A fennakadások megelőzése érdekben a 21-22. km között a kapaszkodósávot lezárták, hogy a későbbiekben - ha szükséges - a kamionok kiállhassanak a forgalomból.

Készenlétben a katasztrófavédelem

A fővárosi katasztrófavédelem teljes készenléti személyi állománya és valamennyi műszaki eszköze készültségben van a hideg idő és a várható havazás miatt kialakuló esetleges veszélyhelyzet kezelésére - közölte Kisdi Máté. A szóvivő hozzátéve: ha szükséges, a pihenőnapos kollégáikat is berendelhetik szolgálatba. A katasztrófavédelem felkészült a lakosságvédelmi intézkedésekre, így melegedősátrak, pokrócok állnak rendelkezésre, amelyeket azonnal fel tudnak állítani és ki tudnak osztani szükség esetén az emberek között.

Még nem lehet korizni a Balatonon

A Mosoni-Duna alsó szakaszán péntek délutántól már törni kell a jeget - közölte az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője. Az intézkedés az alsó 2-3 kilométert érinti, ahol a feltorlódott jég már akadályozza a hajóforgalmat. Ezért harmadfokúra emelik ezen a szakaszon a készültséget. Intenzív jegesedés kezdődött a Rábán, a Lajtán és a Marcalon, valamint a Répce árapasztón.

Továbbra is változó vastagságú a jég a Balatonon és a Velencei-tavon, ahol péntek délelőtt még nem volt egyetlen partszakasz sem sportolásra alkalmas - jelentette az MTI tudósítója. Csonki István, a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője azt mondta: a sportolásra alkalmas jégvastagság minimálisan 10-12 centiméter, a péntek reggeli mérések szerint azonban még csak 4,5-9 centiméter között váltakozik a jég vastagsága a Balatonon és a Velencei-tavon.

Egyelőre közlekedik a kompjárat Szántód és Tihany között, az azonban az éjszakai fagyoktól függ, hogy a következő napokban is el tud-e indulni - közölte a Balatoni Hajózási Zrt. központi állomásfőnöke. Reggelente üzemkezdés előtt dől el, hogy beindulhat-e aznap is a közlekedés a tó két partja között - tette hozzá. Az alacsony vízállás és a jégzajlás miatt egy kivételével leálltak a tiszai kompok - adta hírül honlapján az Útinform. Már csak Lónya és Tiszamogyorós között közlekedik a komp, reggel 7-től délután 4 óráig.

Tanítási szünet lesz több megyében

A meteorológiai előrejelzésben jelzett rendkívüli hideg miatt hétfőre és keddre tanítási szünetet rendelt el a Csongrád megyei kormányhivatal vezetője - közölte a hivatal. B. Nagy László levélben fordult az egyházi és alapítványi fenntartású oktatási-nevelési intézmények vezetőihez, hogy ők is vegyék fontolóra a tanítási szünet elrendelését, és javasolja, hogy az óvodák és bölcsődék tekintetében is hozzanak hasonló döntést az önkormányzatok.

A hideg idő és a várható közlekedési nehézségek miatt két hét rendkívüli tanítási szünet lesz hétfőtől a Jász-Nagykun-Szolnok megyei tiszatenyői általános iskolában - közölte az intézmény igazgatóhelyettese. Az iskola vezetője saját hatáskörben azért határozott így, mert közelgő kemény téli napok alatt meg akarják kímélni közel 150 tanulójukat az esetleges megfázásos megbetegedésektől. Tóth Éva a szünet további indokaként említette, hogy a nagy hidegben az iskolaépület fűtési rendszerét a kellő hőmérséklet biztosítása alaposan megterhelné. Harmadik okuk pedig, hogy sok pedagógus más településről jár dolgozni, és a közlekedésben várható nehézségek miatt nem biztos, hogy beérne időben a munkahelyére.

A jelentős nagyságrendű hiányzások és a várható hideg idő miatt péntektől a jövő hét végéig oktatási szünetet rendelt el az önkormányzat a zalakomári óvodában és iskolában - közölte a település polgármestere. Varga Miklós elmondta: a 266 diákot oktató iskolában szerdán a tanulók negyede hiányzott, a 166 gyerekkel működő óvodában pedig már 50 százalékos volt a hiányzás. A jövő hét végéig elrendelt szünetet az is indokolta, hogy az előrejelzések szerint jelentős lehűlés várható Zalakomárban is, így az önkormányzat takarékoskodni tud az energiaköltséggel.

Rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el hétfőtől a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírbogdány általános iskolájában és óvodájában is - közölte Balogh Tibor, a település polgármestere.

Helyreállt az áramszolgáltatás, így hamarosan fűtés és meleg víz is lesz azon a százhalombattai lakótelepen, ahol egy trafóállomás és egy nagyfeszültségű vezeték meghibásodása miatt hajnalban üzemzavar keletkezett - közölte a város alpolgármestere. Sinka László korábban arról számolt be, hogy ezer százhalombattai otthonban, valamint több közintézményben nincs áram, fűtés és meleg víz.

Nagy próba előtt állunk

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közössége a rendkívüli fagyokra való tekintettel kiemelt ételosztási akciót szervez. Péntektől mindennap másfélszeresére növeli az adagszámot ételosztó pontjain. Ezzel hetente már több mint 10 ezer adag ételt oszt szét csak a fővárosban, és további több ezer adagot országszerte, pl. Eger, Debrecen, Somogyvámos, Kecskemét, Miskolc térségében, de szükség esetén - a helyi hatóságokkal együttműködve - újabb osztópontokat is kijelölnek.

"Az ország egy nagy próba előtt áll: mennyire tudunk figyelmesek lenni, és életet menteni, ha hajléktalanokról, ha idősekről, ha egyedülálló emberekről van szó" - mondta péntek reggel Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a következő napok várható időjárásával kapcsolatban. A kormányfő azt üzente a hajléktalanoknak, hogy ne reménykedjenek, a kalyibákban, a sufnikban nem fogják tudni élve megúszni a következő néhány nap fagyhullámát, ezért arra kérte őket, hogy ha mód van rá, mindenképpen menjenek be a "túlélési pontokra", fedett helyre.

Megteltek a fővárosi hajléktalanszállók, már csak mintegy harminc férőhely maradt, valószínűleg nappali melegedőket is megnyitnak éjjelre - közölte a Menhely Alapítvány. A mindenki számára elérhető éjjeli menedékhelyek 1721 ágya közül csütörtök este 1694 volt foglalt, "ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a rendszer betelt" - mondta Matlári Ferenc, az alapítvány munkatársa. Valószínűleg olyan nappali melegedőket is megnyitnak "krízisférőhelyként", amelyek egyébként éjszakánként nem szolgálnak szálláshelyként.

Elesett a háza udvarán és kihűlt egy férfi Mezőkövesden, Miskolcon viszont három ember életét sikerült megmenteni lakossági bejelentés alapján - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Egyedné Novodonszki Éva elmondta: a kocsmából hazafelé tartó mezőkövesdi férfi még szerda este esett el a saját udvarán. Feltehetően nem tudott felállni, és mire megtalálták a mínusz 15 Celsius-fokos hidegben, kihűlt.