Lázár: 47 ezer forintból nem lehet megélni

vagyonnyilatkozat 2012, Lázár János, Fidesz
Vágólapra másolva!
Lázár János szerint minden újságíró tudja, hogy nem pusztán annyit mondott Zsiga Marcell és Matolcsy György sem, hogy meg lehet élni 47 ezer forintból.
Vágólapra másolva!

Nem lehet megélni 47 ezer forintból - jelentette ki újságírói kérdésre válaszolva a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján. Lázár János hozzátette azt is: 47 ezer forintot az a segédmunkás kap, aki egyedülálló.

"Minden újságíró pontosan tudja" - folytatta -, hogy sem Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter, sem Zsiga Marcell fideszes parlamenti képviselő nem azt az egyszerű kijelentést tette, hogy "47 ezer forintból meg lehet élni", hanem ennél jóval kerekebb, "pázmányosan bővített" mondatban fogalmaztak.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter január végén mondta, hogy szerinte havi 47 ezer forintból meg lehet élni, később Zsiga Marcell fideszes képviselő is hasonló nyilatkozatot tett.