Jönnek a több tízezres fix közlekedési bírságok

igazoltatás, közlekedési bírság, közúti ellenőrzés, Rendőrök egy személygépkocsi vezetőjét igazoltatják az M3-as autópálya mogyoródi lehajtójánál
Vágólapra másolva!
Előre meghatározza több közlekedési szabálysértésnél a pénzbírság és a helyszíni bírság kötelező mértékét egy kormányrendelet-tervezet. Míg jelenleg a rendőrön múlik, hogy mekkora lesz a bírság például egy szabálytalan előzésnél, a jövőben ennek fix tarifája lesz, amely magasabb is a most kiszabhatónál.
Vágólapra másolva!

Az új szabálysértési törvényt módosító kormányrendelet-tervezet előre meghatározott összegű, és a jelenleginél lényegesen nagyobb büntetéseket határoz meg egyes közlekedési szabálysértéseknél, például az elsőbbségadás és az előzés szabályainak megsértésénél vagy az engedély nélküli vezetésnél.

Míg a most is hatályban lévő szabálysértési törvény mérlegelési lehetőséget ad az intézkedő rendőrnek, aki eldöntheti, hogy 5 vagy éppen 30 ezer forintos helyszíni bírsággal büntet egy elmulasztott irányjelzést, de - kisebb vétség esetén - akár úgy is dönthet, hogy csak figyelmezteti a szabálytalankodó autóst, a jövőben előre lehet majd tudni a büntetés mértékét.

Ha a kormányrendeletet (amelyet a kormány még nem tárgyalt meg) elfogadják, akkor a jövőben annak, aki például megsérti az előzés szabályait, a helyszínen 30 ezer, a büntetést később befizetve pedig 70 ezer forintot kell fizetnie. Annak, aki úgy vezet autót, hogy nincs jogosítványa, a helyszínen fix 50 ezer, amúgy 150 ezer forintos bírságot kell fizetnie. Így az is előre tudható, hogy aki annak, aki átadja az autót olyan személynek, akinek nincs jogsija, a helyszíni bírság 50 ezer forint lesz lebukás esetén. Az egy hónapnál nem régebben lejárt műszakival közlekedő autós biztos 30 ezer forintos büntetést kap, ha viszont nem a helyszínen fizet, akkor 70 ezret.

Szabálysértés fajtájaHelyszíni bírság összege (Ft)Pénzbírság összege (Ft)
elsőbbségre vonatkozó szabályok megsértése 30 000 70 000
előzésre vonatkozó szabályok megsértése30 000 70 000
ha az engedélyhez kötött jármű vezetője nem rendelkezik járművezetésre jogosító okmánnyal 50 000150 000
ha az engedélyhez kötött jármű vezetését olyan személynek adja át, aki nem rendelkezik járművezetésre jogosító okmánnyal50 000100 000
a jármű hatósági engedélyének műszaki érvényességi ideje több mint egy hónapja lejárt, de a három hónapot nem haladta meg30 00070 000
a jármű hatósági engedélyének műszaki érvényességi ideje több mint három hónapja lejárt, de a hat hónapot nem haladta meg40 00080 000
a jármű hatósági engedélyének műszaki érvényességi ideje több mint hat hónapja lejárt50 000100 000
megkülönböztető fényjelzést vagy a hangjelzést adó készülék gépjárműre történő jogosulatlan felszerelése40 00080 000
autópályán, autóúton, vasúti átjáróban, egyirányú forgalmú úton és körforgalmú úton megfordulni50 000100 000
a szmogriadó esetén bevezetett korlátozó intézkedések megsértése40 00080 000
vízi közlekedésnél a hajóokmány hiánya30 00070 000
vízi közlekedésnél a hullámkeltés tilalmának megszegése30 00070 000
csónak és kishajó biztonsági követelményeire vonatkozó szabályok megsértése30 00070 000
Forrás: Kormány.hu

Az új tervezet indoklása szerint a szabálysértési törvény XXVII. (kiemelt közlekedési szabálysértések) és a XXVIII. (közlekedéssel kapcsolatos egyéb szabálysértések) fejezetében leírt szabályokat gyakran sértik meg, így a rendelet közlekedésbiztonsági és baleset-megelőzési célokat is szolgál. A büntetéseket a szubjektív elemeket kizárva szabják ki.

A 2012. évi II. törvényt a szabálysértésekről az Országgyűlés tavaly december 23-án fogadta el. A törvény idén április 15-én lép hatályba, rendelkezéseit az ez után elkövetett szabálysértésekre kell alkalmazni. A törvény az eddigieknél nagyobb szerepet szán a helyszíni bírság elrettentő hatásának, és jobban járnak azok, akik a helyszínen fizetnek, később ugyanis magasabb lesz a büntetés.