Száz lakót költöztetnek ki a kigyulladt zuglói társasházból

Vágólapra másolva!
Minden lakót kiköltöztetnek ideiglenesen abból a zuglói társasházból, amelynek mélygarázsa kigyulladt és kiégett szerda reggel. A több mint száz ember elhelyezéséről a kerületi önkormányzat gondoskodik.
Vágólapra másolva!

Szerda délelőtt eloltották a tüzet a zuglói Erzsébet királyné útja és az Öv utca sarkán lévő négyemeletes társasház alatti mélygarázsban, ahol egy személyautó gyulladt ki reggel. Ideiglenesen az összes lakót kiköltöztetik a társasházból, a több mint száz ember elhelyezéséről a kerületi önkormányzat gondoskodik - közölte az önkormányzat sajtófőnöke.

Cseke Vanda azt mondta: a társasház 54 lakásának valamennyi lakóját azért kell ideiglenesen kiköltöztetni, mert az épületben minden közművet elzártak, ugyanis a vezetékek a tűz miatt megsérültek. A garázsszinten megégtek a villanyvezetékek és a csatornacsövek, ezért a lakásokban jelenleg nincs áram és fűtés, valamint ivóvíz.

A sajtófőnök közlése szerint Zugló polgármestere a helyszínen intézkedett arról, hogy melegedőbuszokat állítsanak a társasház elé. Hozzátette, azoknak az embereknek, akik ezt igénylik, a kerületi önkormányzat ideiglenesen zuglói szállodában biztosít szállást és étkezést, térítésmentesen.