Iskolájában vert meg egy diákot négy férfi

Vágólapra másolva!
Egy korábbi nézeteltérés miatt felkutatott, majd összevert egy 16 éves fiút négy férfi Jászalsószentgyörgyön egy iskolában. Később elkapták őket, a rendőrség csoportos garázdaság miatt nyomoz.
Vágólapra másolva!

Négy férfi bántalmazott egy diákot a jászalsószentgyörgyi iskolában, a 16 éves fiú nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett - közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság kedden.

Veres Éva sajtóreferens elmondása szerint az elkövetők hétfőn kora délután mentek be az iskolába, és miután az épületben megtalálták a fiatalt, nekiestek, ütötték-verték, majd távoztak. A négy jászladányi férfit a rendőrség nem sokkal később elfogta és előállította. A rendőrség azt feltételezi, hogy egy korábbi nézeteltérés állhat a verekedés a hátterében. A Jászberényi Rendőrkapitányság csoportos garázdaság bűntette miatt indított nyomozást.

A Szoljon.hu, Jász-Nagykun-Szolnok megyei hírekkel foglalkozó internetes portál szerint az eset a Lippay Lajos Alsó-jászsági Óvodai, Iskolai és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben történt, a megvert fiút kórházba szállították.