Elkészítette, de még titkolja a főváros a BKV-koncepcióját

Vágólapra másolva!
A dokumentumot átadták a kormány képviselőinek, de a tartalmát csak akkor ismertetik, ha megvan a döntés az elfogadásáról.
Vágólapra másolva!

A főváros elkészítette a kormánynak ígért BKV-koncepciót, és elküldte a közlekedési vállalat finanszírozási tárgyalásaival megbízott Varga Mihálynak, a Miniszterelnökség államtitkárának, Fellegi Tamásnak, az IMF-ügyekért felelős miniszternek és Naszvadi Györgynek, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának. A Főpolgármesteri Hivatal Kommunikációs Igazgatóságának közleménye szerint azonban a koncepció tartalmát csak akkor ismertetik, ha a kormány dönt az elfogadásáról.

Tarlós István főpolgármester a múlt héten tárgyalt a kormány delegációjával a BKV finanszírozásáról. Akkor felvetődött, hogy a hitelszerződések meghosszabbításával vagy állami garanciával támogatott új hitellel menekülhet meg a BKV.

A BKV-nak március végén egy nyolc éve felvett, 40 milliárd forintos hitelt kell visszafizetnie. A főpolgármester korábban közölte, hogy a kormány úgynevezett 1+1 forintos feltételét (minden állami forinthoz a főváros is ugyanannyit ad a BKV-nak) "vért izzadva" teljesíti a főváros még úgy is, hogy emiatt az összes többi közszolgáltatás sérül.