Az egykulcsos adó bevezetésével az országgyűlési képviselők, családi állapotuktól és bizottsági helyüktől függően, átlagosan hetvenezer forinttal visznek haza többet - írja keddi számában a Népszabadság.
Az írás szerint a kiemelkedően magas képviselői bevételek esetén (polgármesteri poszt, bizottsági helyek, országgyűlési és fővárosi képviselőség egyszerre) akár háromszázezer forint pluszt is jelenthet az adóváltozás.
Az LMP-s képviselők a párt közös kasszájába fizetik be az adóváltozás miatti növekményösszeget, de vizsgálják annak lehetőségét is, hogy egyszerűen a teljes nettó bér egy bizonyos százalékát, a szóban forgó növekményrésszel azonos összeget fizessenek be a kasszába - mondta Vágó Gábor szóvivő a lapnak.
A szocialistáknál nincs általános gyakorlat, mindenki egyénileg dönti el, hogy mire fordítja a pluszbevételt. Az MSZP illetékesei szerint a többség közösségi célokra költi az extra pénzt, borsodi képviselőik például átlagosan negyven-ötvenezer forint erejéig jótékonykodnak belőle. A Jobbikban sincs testületi döntés a növekmény felhasználásáról, de a párt szóvivője, Mirkóczki Ádám szerint a jobbikos politikusok rendszeresen adakoznak fizetésükből. A Demokratikus Koalíció politikusai január elsejétől javadalmazásuk 15 százalékát pártműködési és jótékonysági célokra adják le.
A Fidesz-frakció a szezonnyitó frakcióülés után tud majd érdemben válaszolni a képviselői juttatásokra vonatkozó kérdésekre - írja a keddi Népszabadság.