Tíz év börtönre ítélték a gyerekeit molesztáló kunszentmiklósi férfit

Vágólapra másolva!
Az elsőfokú ítéletet súlyosbította, és jogerősen tíz év fegyházbüntetésre ítélt családon belül elkövetett erőszak miatt egy 55 éves kunszentmiklósi férfit csütörtökön a Kecskeméti Törvényszék. Az elítélt a bíróság szerint az egyik kislányát ötödik osztályos kora óta molesztálta.
Vágólapra másolva!

Az 55 éves kunszentmiklósi férfit a nevelése alatt álló, kiskorúval szemben, folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak, kiskorú veszélyeztetése, valamint testi sértés okozása miatt első fokon nyolc év fegyházbüntetésre ítélte 2011-ben a Kecskeméti Városi Bíróság.

Szörényi Mariann bírói tanácsa másodfokon súlyosbító körülményként minősítette, hogy a férfi a próbára bocsátás alatt követte el a bűncselekményt. A bíróság emellett bizonyítottnak találta, hogy a kunszentmiklósi férfi két kiskorú lányával szemben szemérem elleni erőszakot követett el, feleségét, nyolc közös gyermeküket, valamint feleségének másik kapcsolatából született leányát bántalmazta.

A többszörösen büntetett előéletű elítélt és élettársa - aki korábban a felesége volt - együtt nevelték nyolc közös gyermeküket, valamint az asszony másik kapcsolatából született lányát is. A vádlott a bíróság szerint az egyik kislányát ötödik osztályos kora óta molesztálta, másik kislányával szemben - annak 11 éves korától kezdődően - szintén erőszakoskodott.

A lányok szégyellték a történteket, a bíróságon is csak az édesanyjuk jelenlétében tettek vallomást. A vallomásokból kiderült: a lányok ellenkezni próbáltak, de a fenyegetés hatására engedték apjuk szexuális közeledését, mert féltették anyjukat. A férfi ugyanis azzal fenyegette meg őket, hogy ha szólni mernek valakinek, megöli a nőt. A férfit végül élettársa, a korábbi felesége jelentette fel.

Az ítélet ellen fellebbezni nem lehet, így azonnal jogerőre emelkedett.