Navracsics: A bírák miatt nem módosul az alkotmány

Vágólapra másolva!
Egyes részletszabályok megváltoztatása elképzelhető, azonban biztosan nem kell módosítani az alaptörvényt a bírák nyugdíjügye miatt - mondta egy reggeli rádióműsorban Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes.
Vágólapra másolva!

Biztosan nem kell módosítani az alaptörvényt a bírák nyugdíjkorhatára ügyében - jelentette ki Navracsics Tibor kedden az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Az Európai Bizottság a múlt héten indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen, mások mellett a bírói tevékenység felső korhatárának leszállítása miatt (mondván az diszkriminatív), a kérdésről Orbán Viktor miniszterelnök is tárgyal kedden a bizottság elnökével.

Navracsics kedd reggel elmondta, hogy a bírák nyugdíjazásának kérdése a nyugdíjreform része, céljuk pedig az, hogy az általános nyugdíjkorhatár valóban általános legyen. A kormány álláspontja szerint az azt jelenti, hogy lehetőség szerint mindenkire vonatkozik - magyarázta.

Navracsics Tibor szerint az Orbán-Barroso találkozón ez ügyben nem lesz szó engedményről, az azonban lehetséges, hogy közös megoldás születik. Rámutatott, jelenleg is van egy átmeneti időszak annak érdekében, hogy ne egyik napról a másikra kelljen szembesülniük a bíráknak azzal, hogy 70 helyett 62 éves korukban kell nyugdíjba menniük. Az esetleges változtatási lehetőségek között említette ezen átmeneti időszak meghosszabbítását, valamint azt, hogy egyedi kérelem alapján valaki mégis bíró maradhasson. Az is lehet azonban, hogy megmarad a mostani rendelkezés - tette hozzá a tárcavezető.