Az Európai Néppárt is megvizsgálja az új magyar alaptörvényt

Márió Davidról, az Európai Néppárt (EPP) alelnöke
Vágólapra másolva!
Képmutatónak tartja az Orbán Viktort most bíráló európai pártokat az Európai Néppárt alelnöke, Mário David. A portugál politikus ezt azzal indokolta az [origo]-nak, hogy az Orbánt kritizáló szocialisták, zöldek és liberálisok csendben maradtak, "amikor Gyurcsány Ferenc bevallotta, hogy hazudott mindenkinek". Az európai parlamenti képviselő biztos abban, hogy a magyar kormányfő és a Fidesz kijavítja a törvényhozás során esetleg elkövetett hibákat.
Vágólapra másolva!

Nem szabad elfeledkezni Gyurcsány Ferenc hazugságairól sem - utalt vissza a szocialisták nyolc évére az Európai Néppárt egyik alelnöke, a portugál Mário David, akit az [origo] az Orbán Viktort és kormányát érő európai bírálatokról kérdezett. Az Európai Néppárt (EPP) tagja a Fidesz is, Orbán Viktor pedig a pártszövetség egyik alelnöke. "Sajnálom, hogy azok a pártok, amelyek most annyira izgatottak, álszent módon csendben maradtak akkor, amikor az előző, szocialista miniszterelnök bevallotta, hogy hazudott minden állampolgárnak és az európai partnereinek. Nem szabad elfelejtenünk, hogy azok a nehézségek, amelyekkel ma Magyarország szembenéz, ezekből a hazugságokból erednek" - válaszolta az [origo]-nak Mário David.

A portugál politikus emellett közölte, az Európai Bizottság mellett a Néppárt is vizsgálja az új magyar alkotmányt. "Semmi kétségem nincs afelől, hogy ha az esetleg nem felelne meg az uniós jognak, és azt az Európai Bíróság kéri, Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz azonnal végrehajtaná a szükséges módosításokat" - fogalmazott a pártcsalád egyik alelnöke.

Az Európai Néppárt sokáig nem válaszolt a Fideszt a múlt héten érő éles bírálatokra, végül pénteken Wilfried Martens elnök és Joseph Daul frakcióvezető közös közleményben állt ki a kritizált magyar törvények, így az új alkotmány mellett, azzal a fenntartással, hogy ha az Európai Bizottság mégis ajánlásokat fogalmaz meg a jogszabályokkal kapcsolatban, az EPP ebben támogatni fogja (erről itt olvashat). Az Európai parlament három frakciója, a zöldpárt, a szocialista és a liberális képviselőcsoport is vitatta múlt héten a magyar kormány demokratikus elkötelezettségét. A pártok bíráltak több, már elfogadott törvényt, többen még szankciót is sürgettek Magyarország ellen (a kritikákról itt olvashat részletesen).