Újszülött kisfiút tettek a Madarász Utcai Kórház inkubátorába

Vágólapra másolva!
A Madarász Péter nevet kapta az az újszülött, akit vasárnap hajnalban tettek be a Madarász Utcai Kórház babamentő inkubátorába. A kisfiú egészséges, a kórház megkezdte az ügyintézést az elhelyezése érdekében.
Vágólapra másolva!

Egy egészséges fiú újszülöttet helyeztek a Heim Pál Gyermekkórház Madarász Utcai Kórházának babamentő inkubátorába. Harmat György, a kórház főigazgatója közölte, vasárnap hajnalban, négy óra negyven perckor jelzett az inkubátor csengője, riasztva az intenzív osztály munkatársait. A gyermeket felöltöztetve, "jó általános állapotban" találták. Az 54 centiméter hosszú, 2810 gramm súlyú csecsemő a Madarász Péter nevet kapta. A kórház szakemberei haladéktalanul megkezdték a gyermek elhelyezésével kapcsolatos hivatalos ügyintézést - írta a főigazgató.

Ez volt a második alkalom, hogy a Madarász utcai kórház babamentő inkubátorába újszülöttet helyeztek el. Csaknem egy éve egy kislányt találtak ott, aki a kórházi ellátást követően szintén rendezett körülmények közé került - hangsúlyozta a főigazgató.

Kecskeméten is egy koraszülött, de egészséges fiú újszülöttet tettek a Bács-Kiskun Megyei Kórház babamentő inkubátorába. A gyereket felöltöztetve, de kissé kihűlt állapotban tették be a fűtött inkubátorba, ahonnan a szakemberek azonnal az újszülöttosztály inkubátorába vitték át. A kisfiút Szőke Attilának nevezték el és azonnal értesítették a gyámhatóságot.

A Bács-Kiskun Megyei Kórháznál 2005-ben helyezték el a babmentő inkubátort, de ez volt az első eset, hogy valaki újszülöttet tett bele.